Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)
A Návay család ifjabb ága - Návay Károly leszármazottai
lyába s ott danoltatta őket. Persze ez is napszámba ment. így bizony. Acatolásra hívták őket és danolni kellett. A napszám azért is járt, sőt még ráadásul még táncolni is lehetett. Ilyen ember volt Návay Kornélws úr... Olyan volt kérem ez az erdő, mintha csak a meséből került volna Földeákra. Szökőkutak, mesterséges zuhatagok, vízesések voltak benne. A vízmedencében aranyhalak, lótusz virágok s Isten tudja, hogy még milyen különleges vízinövények. Mikor a nagyságos úr megebédelt, már ott állt a kastély előtt a hintó s ment a nagyságos úr az erdőbe. Ő maga etette az aranyhalakat és sétálgatott a fák közt. Mikor Blaha Lujza náluk volt, mindig ő kísérte. És danolt gyönyörűszép csengő hangján az erdőben is, versenyt a madarakkal" 391 Návay Kornél™ nem nősült meg, agglegényként hunyt el Földákon 1915. május 21-én. Návay János y7 és Baross Ludovika ötödik fia, József 105 (1845-1881) rövid életútjáról nem sokat tudunk. Középiskolai tanulmányait a szegedi Kegyesrendi Gimnáziumban végezte. Nevével még a Csanád megyei Árvaszék aktáiban találkozhatunk. 1872. január 30-án anyja kérésére tékozlás jogcímén gondnokság alá helyezték. Gondnokának bátyját, Kornélt™ nevezték ki. Návay József™ nagy adósságot halmozott fel. Ezek törlesztésére 1871-ben kénytelen volt 119 hold földet eladni, illetve átadni hitelezőjének. Haláláig gondnokság alatt maradt. 392 A Návay család ifjabb ága Návay Károly52 leszármazottjai (IL tábla) A Návay család ifjabb ágát megalapító György.si és felesége, Kárász Jozefin elsőszülött gyermeke Károh/52, akinek pályáját már bemutattuk. Hatodik gyermekeként született Zoltán 6 3 (Földeák, 1838. április 18. t Budapest. 1881. január 22.). 1860. december 28-án megválasztották Csanád megye aljegyzőjévé. 1872től a központi járás szolgabírája, majd főszolgabírája lett. Ettől az évtől virilis jogon a megye törvényhatósági bizottságának a tagja volt. Már 1880. áprilisában szárnyra kelt a hír, hogy hivataláról lemondani kényszerül. Több község vezetése 1 Makói Független Újság 1939. évi Naptára. 84-88. pp. 2 CSML.CSL.Á. 11.119/1878.