Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návay Pál leszármazottai

Folyamatosan nyomoztak utána, és házkutatásokat tartottak Erkel utcai lakásá­ban. Kétévi nyomozás befejeztével, 1959. október 6-án letartóztatták. Rövid kihallgatás után rendőrbírói döntéssel internálták. Egy évet töltött a tököli inter­nálótáborban. Elbocsátása után rendőri felügyelet alá helyezték. Szabadulását követően 1960. október 20-tól a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyáránál lett segédmunkás. 1961 júliusában a Dunakeszi Konzervgyár megkereste, és rendőri felügyelőjének hozzájárulásával alkalmazták szakmunkásként. 1961-től műve­zető lett ugyanott, majd egy év elteltével kinevezték a termelési osztály vezetőjé­nek. 1966. május 1-gyel felmondta állását, és a Ráckevei Aranykalász MGTSZ­nél helyezkedett el az ottani savanyító üzem vezetőjeként. 1971-ben tüdőműté­ten esett át. 1973-ban leszázalékolták, és rokkantnyugdíjba helyezték. 1994-ben kiköltözött Budapestről Ráckevére. Návay Géza ]6 7 2005. április 12-én hunyt el. Halála után nem sokkal megkapta az 1956-os emlékérmet. Návay Gézai67 1949. október 15-én kötött házasságot, dr. Lejtényi Gyula ny. huszárezredes lányával, Máriával (Budapest, 1924. július 1.) a krisztinavárosi plébániatemplomban. Fele­sége a Budavidéki Járásbíróságon dolgozott. Később a IX. kerületi Közért vállalatnál volt tisztviselő 1962 májusáig, majd októberben az OTP IX. kerületi fiókjához került, ahol 198l-es nyugdíjazásáig dolgozott. Házasságukból két gyer­mek született: Krisztináig és Sándor™. Návay Krisztina^ 1950. október 7-én született Budapesten. 1969-ben érettségizett a Veres Pálné Gimnáziumban. Ezt követően egy évig egy OTP fiók­nál dolgozott. 1970-től a Központi Statisztikai Hivatalban volt statisztikus 1984­ig. Közben 1973-ban férjhez ment Bozzay Lászlóhoz. Gyermekei, Tamás és Judit 1974-ben, illetve 1977-ben születtek. 1984-1989 között az ELTE Számviteli Osztályán beruházóként dolgozott, majd 1992-ig főkönyvelő volt egy kft-nél, majd még 1992-ben ismét az ELTE munkatársa lett belső ellenőrként. 1995-től férje cégénél dolgozik. 365 Fia, Bozzay Tamás 1974. április 4-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, ahol 1992-ben érettségizett. 1992-1994-ig a Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola Felsőfokú Okleveles Vendéglátó Vállalkozó tanfolyamának elvégzése után 1995-ben felsőfokú számítástechnikai programozói képesítésre tett szert. 1996-ban állt munkába a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Informati­kai Szolgáltató Központjában számítástechnikai munkatársként. 2000-től Návay Krisztina közlése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom