Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)
A németszőgyéni Jósák és nagybányai Jósa András kapcsolata. Németszőgyéni – nagybányai rokonság?
ahogy például a Színpártoló Műkedvelő Egyesületet Nagykálióban (1864) és Nyíregyházán (1886). A megyei múzeum alapítójának a nevét, halála (1918. szeptember 6.) után vette fel. A 48-as Kossuth-párti dr. Jósa András szakirodalmi, publicisztikai munkássága is kiemelkedő volt, 561 közleményt hagyott hátra régészeti, illetve egészségügyi témakörökben. Nevét ma a megyei múzeum, a megyei kórház (1969 óta), egy utca, és 1972 óta Nyíregyháza egyik városrésze, a Jósaváros őrzi. Nos, kutatásaink nem tudták érdemben bizonyítani a családok közötti rokonságot, igaz, a meglévő adatok és családi hagyományok miatt nem zárhatjuk ki egyértelműen ennek feltételezését sem. Ki-ki döntse el saját maga, melyik érveknek hisz jobban. Nyomatékosan azonban ismételten hangsúlyoznánk, hogy Jósa Mihálynak vélhetően nemcsak egyetlen gyermeke született, mint azt mai ismereteink szerint állítjuk. Ennyi tehát a Jósa család története, amelyet mi, a szerzők 2005. február végéig írtunk meg. A történet természetesen tovább folytatódik, és reméljük, az utókor Jósai megfogadják és magukévá teszik Jósa György 91 gondolatait, és mindenkor ezután is nagy figyelmet fordítanak a család hírnevének megőrzésére, átadására és továbbvitelére.