Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A Jósa család a 20. században

levéltárnokokkal átvette a ládát, a letéti okiratokkal, melyek egy példánya a múzeumi iratok, egy példánya a ládában van elhelyezve, egy példányán pedig az ideiglenes elismervényt decitálta. Dr. Czobor Alfréd és hivatalnokai ámulva pillantottak a szép miniatűrökre, a címeres nemeslevélre s megjegyezték, ily tartalmú és elrendezésű láda, ily kitűnő állapotban lévő nemeslevél még nincs a Nemzeti Múzeum levéltárában. " A levéltári letétre és gyarapításának fontosságára nagyapám és a családon belül is nagy tiszteletben álló „György bácsi" gye- 42. kép Jósa László felderítő rekkorom ellenére, minden alkalommal felhívták a figyelmet. Ma, csak egy, a világháborút átvészelt „letéti leltár" azaz lajstromkönyv őrzi a megsemmisült dokumentumok emlékét. De a balsors nem elégedett meg ennyivel. Megfosztott minket azoktól a régi, becses tárgyi emlékektől, első sorban ékszerektől is, melyek a család legidősebb tagjainak birtokában voltak. Ennek történetét dokumentálva, mint az események tanúja, az alábbiakban mondom el. A háború közeledtével egyre nőtt az aggodalom nagyapám Jenő, és testvérei György, Béla, Kálmán lelkében a magyarság és azon belül a család sorsát illetően. Az 1940-es évek elején nem volt kétséges, hogy a pusztításra kell felkészülni, valahogy a túlélésre berendezkedni. Nagyapám, és György bácsi úgy gondolták, hogy a család birtokában lévő fontos és értékesebb relikviákat úgy lehet átmenteni, ha azokat egy tiszteletben álló, erkölcsileg feddhetetlen, nagy múltú intézmény gondjaira bízzák. Ez lett volna az Árvaszék. Mint 8 éves gyermek hallottam erről gyakran