Kisfaludy László: A kisfaludy Kisfaludy család története (Régi magyar családok 2. Debrecen, 2004)

Kisfaludyak Rákóczi seregében: a család 18. századi történetének kiemelkedő alakjai

dor is közbelépett, és meghagyta Vas vármegye egyik szolgabírájának, hogy az egyik adóssági perben (a Lipics János által kezdeményezett ügy­ben) ne járjon el, mivel már elrendeltetett az összes hitelező megidézése a nádori ítélőmester színe elé. Az ítéletről egy 1716. július 22-én, Bécsben kelt okirat tanúskodik, miszerint az özvegyet felmentették a végrehajtás alól, ezzel egyszersmind elismerve, hogy egykori urának elmaradt fize­tése sodorta őt ilyen helyzetbe. 372 Az anyagi biztonságot azonban már sohasem nyerte vissza a család, a birtokok szétaprózódása végleg a fenn­maradásért folyó állandó küzdelmet jelölte ki a következő nemzedékek sorsaként. Kisfaludyak Rákóczi seregében: a család 18. századi történetének kiemelkedő alakjai Az események ismertetése során kissé előreszaladtunk, noha a család történetének egyik legizgalmasabb korszakáról, a II. Rákóczi Ferenc ál­tal irányított szabadságharcról még nem ejtettünk szót. Pedig érdemes, hiszen az önvédelmi küzdelem katonai vezetésében két Kisfaludyt is találunk brigadérosi minőségben, Györgyöt 141 (a család ifjabb ágának őseként ismert István 105 unokáját - lásd a VIII. számú leszármazási táb­lát) és Lászlót 134 (az idősebb ágon található Mihály 101 unokáját - lásd a IV. számú táblát). Rajtuk kívül Kisfaludy Mózes 129 fia, Boldizsár 155 (lásd az V. számú táblát) is a kuruc hadak tagjaként élte meg e néhány évet, és a küzdelem elbukása után - fél Európát bejárva - a francia hadsereg hu­szárőrnagya lett. Kövessük most végig az ő kalandos életüket a fejedelem szolgálatában! MOL P 430/9. cs., 1716/5., 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom