Pozsonyi József: A semsei Semsey család története (Régi magyar családok 1. Debrecen, 2002.)

Dr. Semsey Andor, a mineralógus mecénás

De valamit én is akarok tenni. Előttem az angol seniorok (az úgynevezett fellowk) eszméje lebeg, szeretném, hogy a mi főiskolánk körében is volná­nak a tanároknak és a tanulóknak egyaránt olyan társai, akik vizsgálataik befejezése s diplomájuk elnyerése után, nem válnának el oly sietve... az Alma Mater tudományos légkörétől, hanem tudományukkal szabadon foglalkozva, abban erősödnének mindaddig, amíg egyediségüknek és képzettségüknek valóban megfelelő tudományos szolgálattételre hívatva lesznek. Elhatároztam ezért, hogy a jövő szeptember 1-től kezdve, három olyan fiatal tudósnak, ki főiskolai tanulmányait befejezte s már diplomát nyert, egyenként 2000forintot fogok adni mindaddig, míg egész odaadás­sal tudományukkal foglalkoznak...' 1 ' 6 Bőkezű adományainak sora az 1870-es évek elejétől egyre szaporodott. Áldozatos tudománypártolását alighanem örökre titok fedte volna, hiszen Semsey Andor soha nem dicsekedett ezekkel, ha azok az intézmények, melyek jótéteményeit élvezték, zárt vagy nyilvános üléseiken, közgyűlési jegyzőkönyveikben a fedezet módjáról jelentést nem tesznek. A korabeli napilap, a Vasárnapi Újság már mint magától értetődő tényt közölte 1875. június 27-i számában, hogy a természettudományi társulat közelebbi választmányi ülésében ... Semsey-díjra (állattani munkákra 1000 frt) né­gyen pályáztak. Ezek közül ketten bízattak meg... Mocsáry Sándor... Entz Géza... 41 . A későbbiekben hasonló pályadíjakban, kutatási támogatásban, felfedező- és gyűjtőutak támogatásában részesültek: Hermann Ottó, Inkey Béla, Szabó József, Cholnoky Jenő, Horusitzky Henrik, Kormos Tivadar, Lóczy Lajos, Schafarzik Ferenc, Szontagh Tamás, Mauritz Béla, Primics György, Hazay Gyula, Pékár Dezső, Eötvös Loránd és még mások. Az 1878. augusztus 18-i Vasárnapi Újság arról tájékoztat, hogy Semsey Andor úr adományából felépült a budapesti állatkert madárháza, s a következő években is rendszeresen támogatta a műintézetet. Az állat- és növényhonosító társaság 1880. évi jelentése szerint az állatkert fő pártfo­gói ... a főváros, a kormány, József főherceg, Semsey Andor s az első hazai takarékpénztár 49 '. 46. Ilosvay Lajos: Dr. Semsey Andor T. tag emlékezete. (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek XIX. kötet 2. szám Budapest, 1925). 15-16. 47. Vasárnapi Újság XXII. évf. 26. sz. Budapest, 1875. jún. 27.; Vasárnapi Újság XXIII. évf. 4. sz. 1876.jan. 23. 48. Vasárnapi Újság XXVIII. évf. 38. sz. 1881. szcpt. 18. 606.; Vasárnapi Újság XXV. évf. 33. sz. 1878. aug. 18. 526.; XXVII. évf. 23. sz. 1880. jún. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom