Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Fejés és tejfeldolgozás

vagy paprikás krumpli. Az asszony dolga volt ebéd után a mosogatás, sepregetés, mosás, varrás. A délutáni fejés után a nyájakat estig még legeltethették. A tejet az edényben nem födték le, hogy meg ne poshadjon. Fejni 100-120 birka elég volt egy emberre, de ha nem kellett fejni, egy ember megőrizhetett 500-at is. Kosból általában 100-150 darab jutott egy pásztorra, mert azokkal sok baj volt. (O. G.) A vasárnapi tej mindig a juhászé volt. Ha a juhásznak magának is volt juha, kiszámították, hogy neki mennyi jár a hétköznapi tejből is. Ha negyedrésznyi juha volt, mint a gazdának, akkor minden negyedik napi tej őt illette. A juhász tudott segíteni magán, ha kevés volt a teje. Amikor kifejt, két-három litert minden nap kivett a tejből, s azt külön oltotta be. Azt a gomolyát, amit ebből a tejből készítettek, „fiagomolyának" mondták. A juhászné az ilyen gomolyából „pénzelt". A gazda nem vette észre, hogy a pásztor minden fejéskor kivett a tejből. Úgy tartották, hogy „a kerülő a határról, a pap meg az oltárról él". Azzal is a maga hasznát szolgálta a juhász, hogy szombaton nem fejte le a juhok összes tejét, a többit vasárnapra hagyta. Ez a módszer azonban kétes eredménnyel járt, mert azzal apasztani kezdett a birka. (E. I.). A juhászok úgy is segítettek magukon, hogy szombat délután jobb legelőre hajtották a juhokat, hogy a vasárnapi tej több legyen. Gyakran egész héten kímélték a legelő egy részét, s szombaton ott legeltettek. (E. I.) A juhász felfogadása idején kötött szokásos egyezség szerint a vasárnapi tejen kívül a pásztor saját juhainak száma szerint részesült a tejhaszonból. A számítási alap szerint pl. 10 juh után járt a gazdának egy napi tej. Ha a juhásznak 12 saját juha volt a nyájban, a további két juh után is járt neki tej a fenti arányban. Ha a juhásznak negyedrész juha volt a nyájban, minden negyedik napi tej az övé volt. Ezen kívül minden juh után havonta fél kg gomolya volt a gazdáé. Fejés után, amikor a tejet bevitték a kunyhóba, a bárányokat azonnal az anyjuk alá eresztették. A reggeli tejet a juhász kihajtás előtt „lekezelte". A tejet a kunyhóban olyan edénybe szűrték át, amiben azt a katlanon meg tudták langyosítani. A tej hőfokát ujjukkal ellenőrizték, majd az „ótószert" kevés vízben feloldva a tejbe tették. Ehhez az ótószert „mircéuel" mérték. Ez olyan bádogkanál volt, mint a slambuc főzéséhez általánosan használt „kerekfejű kanál", csak kisebb és mélyebb. Ha ilyen nem volt, akkor az ótót „kanálhegyezték", vagyis annyi kanálheggyel rakták az ótóból a tejbe, amennyi a tapasztalat szerint megfelelt. A mércét a patikában vásárolták az „ótószerrel" együtt. 10 liter tejhez 1 „mirce ótó" kellett (O. P.) Kiköltözés után gyakran a juhász felesége hajtotta a fejőhelyhez a juhokat. Fejés után a tejet elszűrte, majd reggelit - legtöbbször tésztalevest - készített. Amikor maguké volt a tej, csinált belőle kávét. A gazdának korábbi gyakorlat szerint 10 juh után járt egy napi tej, amit naponta hazavitt. Ha a gazdák nem értek rá kimenni a pusztára a tejért, azt az asszony vitte be a városba. A délutáni tejet elszűrték, ruhával lekötöt4 96 <§>