Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Asszonyok a pusztán

főzés volt a dolga. Szalonnát sütött, teát főzött, de sokszor csak zsíros kenyeret, tejfe­les kenyeret vagy túrót ettek. Vacsorára ételt ritkán főztek. Ha délben olyan étel volt, ami elállt, azt úgy készítették, hogy vacsorára is maradjon belőle. Vacsora után követ­kezett megint a fejés. A tejet fazékban, ruhával lekötve tették el másnapra. (R. I-né) Ha a gulyában megellett egy tehén, annak első tejét a kisborjú kiszopta, a többiből „gulásztát" készítettek. Az ellés után még egy hétig tartott a gulászta ideje, mert a tej addig nem ment össze. (M. J.-né) Ha a pusztáról valamiért be kellett menni a városba, gyakran minden intézkedés az asszonyra hárult. Ha egyik jószág megbetegedett, arról az asszony adott hírt a gazdá­nak. Amikor még a gazdák jószágaik után terményben fizettek a pásztornak, kenyeres bojtár nem lévén, a természetbeni bért is az asszony szedte össze egy zsákba. (H. N.) Az asszonyok a piacra bemehettek a városba. Gyümölcsért, sóért, paprikáért más napokon is bementek. A legelőn a kunyhóban szülés is történhetett. A várandós asszonyhoz szekérrel hoz­ták ki a bábát, aki már előbb is, egyszer-kétszer meglátogatta a terhes asszonyt. Ha az nem észlelt rendellenességet, a pásztor megkérte valamelyik szomszédasszonyát, hogy gondja legyen a feleségére. Az asszonyok ebben már korábban megegyeztek, s ha szükséges volt, gondozták egymást. Ha a bába éppen nem mehetett ki a szüléshez, valamelyik szomszédasszony jött a vajúdóhoz segíteni a szülést. Ebben már előzetesen meg is egyeztek. Fizetés nem járt érte, csak szívességből segítettek egymáson. Az asz­szony majd valamivel (pl. libatépéssel) viszonozta a segítséget. Máró Jánosné hajdúná­nási gulyásfeleség húga (szintén gulyásfeleség) még a gyermekágyat is a kunyhóban feküdte. A városi szülőotthonból egyenesen a pusztára vitték a gyerekkel együtt. Előt­te azonban az asszonyok a kunyhót kimeszelték, s az olyan fehér lett, mint a hó. A ke­resztelőt akkor tartották, amikor az asszony felépült, s lehetett már neki jó bárányhúst és bort is adni. Az anyát a gyerekkel, meg a keresztanyát szekérrel vitték be a városba a keresztelésre. Ezt általában vasárnap tartották, de ha éppen valamilyen „ neues nap" (pl. névnap) közeledett, a keresztelőt arra a napra tették, s ekkor fiatal bárányt vágtak. A templomban az istentisztelet keretében tartott keresztelés után ebéd volt. Az anya nem ment a templomba, hanem otthon főzött. Ha nagyobb számú vendéget vártak, az ebéd elkészítéséhez segítséget hívtak. (T. I.) A pásztorok iskoláskorú gyermekei a pusztáról az egyház földjén lévő iskolába jár­tak. Az iskolás gyermek ősztől nem volt kint a legelőn, bent a faluban (vagy városban) nagyanyjánál, vagy valamelyik szülő testvérénél lakott és onnan járt iskolába. A tanyához néha vendégek érkeztek, leginkább rokonok. Nagy névnapokat rendez­tek. Erre az alkalomra az asszony mákos tésztát, bélest sütött, a gulyások meg bort vit­tek. Előfordult, hogy berúgtak, ilyenkor a gulya mehetett ahova akart. Hajdúnánási adatközlőnk kőműves mester lánya volt. Szülei nem haragudtak, hogy gulyáshoz ment férjhez. Nem nézhették le a gulyást, mivel ők sem voltak jobb körül­4 81 <§>

Next

/
Oldalképek
Tartalom