Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Legeltetés

az állásban), csak ráhajtották arra a juhokat. A gazdák azt szerették volna, ha a nyájak mindig az ő földjükön éjszakáznának, mert azok jól megtrágyázták a talajt. Ahol egy hétig meghált a birka, ott az meglátszott a termésen három évig. Tengeritörés idején a munkát 15 nap alatt el kellett végezni, s a termést hazaszállítani, mert a következő napon már ment a jószág a csutka földekre. Ennek a kényszerítő intézkedésnek a fogat nélküli szegény gazdák látták kárát, akik a termést nem tudták időben betakarítani. Hajdúböszörményben a XX. század elején a juhokat Pródon és Bagotán tartották. Az 1920-as években vásárolták meg a gazdák a balmazújvárosi Semsey uradalomtól a Kisszeg nevű legelőt, s ide kerültek Bagotáról a juhnyájak. Főként a nagyobb számú jószággal rendelkező gazdák hajtották ide állataikat, a város köznyájai és a magatarti juhászok falkái a pródi legelőn maradtak. A XIX. század végén a régi rideg tartás emlékeként a juhnyájak egy része telelésre a nádasba, vagy az erdőre szorult. Ha nem volt erős a tél és nem volt nagy hó, a birka egész télen kint lehetett. A századfordulón a város erdejét is bérelték a juhtartó gazdák, vagy vándor juhászok. Az erdei legeltetés 1914 táján szűnt meg. Ha nem volt nagy szárazság, a juhok délután 2-3 órától este 10-ig legeltek. Szárazság idején nem tudtak legelni. A jeges eső nem ártott nekik, inkább a szél. Hóeséskor a nyájat behajtották a tanyába. A juhászok a legelőt úgy használták ki legjobban, hogy a szántóföldek mellett építették fel kunyhóikat, meg a hodályt, így nemcsak a legelőt, hanem a szántóföldeket kerítő árkot, a mesgyét, de még a veteményes kertet is legeltethették. A juhász meghagyta a legelőnek a szántóföld felőli részét, azt nem legeltette, de arra más juhászt sem engedett. A maga juhait arra igyekezett terelni, amerre a juhászok könnyen odaférhettek volna, s ezt igyekeztek megelőzni. Csak amikor már fogyni kezdett a gyep, akkor kezdték legeltetni a meghagyott területet. A legelőt egyébként nem lehetett felosztani, mert az közös volt, a juhászt csak az esetben különítették el, ha juhai rühesek lettek. A juhász sok esetben így még jobban járt, mert jobb legelőt kapott, a juhokat hamar kitisztította és visszamehetett arra a legelőre, amelyet addig - félve a rühtől senki nem használt. Az urak egészen a második világháború végéig nem tudták korlátozni a juhászokat. Azok összetartottak, de a maguk legelőjét egymással szemben is védték. A tarlón, közvetlenül az aratás után, nem volt szabad legeltetni, de amikor a gazdák elvitték a learatott gabonát, kezdődött a vita a tarlókért. Ha a gazda éjszaka kiment a földjére, itt is - ott is hallhatta a pergők hangját. Ha kérdezte a juhásztól, miért van ott, az így válaszolt: - Csak áthajtom a nyájat! Sok kárt is okoztak a juhászok. A rájuk bízott jószágokkal leétették a répát, lucernát más gazda földjéről. így vehettek maguknak egy kis földet, később lovat, tehenet és gazdálkodni kezdhettek. Ekkor már a jószágra a gyermekei vigyáztak, de még azt is figyelték, hogy nem megy-e legelőjükre más juhász. 4 72 <§>