Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Legeltetés
A gulyának nem volt karámja, éjszaka „szabad vackon" hált a jószág. A juhász a nyáj mellett aludt a bojtárokkal, de a kisbojtárnak nem kellett „éccakálni", s itatáskor vizet húzni sem. A gulyát az állásról napfeljötte után fél órával a szél irányába indították, hogy majd visszafelé jól tudjon a széllel szemben legelni. 9 óra tájban a gulya „bogárzott", ekkor keltek fel a legyek és csípték őket. A marha ilyenkor feltartotta a farkát és össze-vissza szaladgált a legyek elől. A legyek leginkább a gazban voltak. A jószágot mindig a kútnak fordították, hogy naponta legalább négyszer ihasson. Az első itatás délelőtt 10 óra körül, azután délben, majd 4 órakor és este volt. A jószág csak délben állt meg a kútnál heverni, kérőzni. Ha a gulya előtt nem volt más jószág, elindult a tag (a legelő) széle felé, ott fordult vissza a széllel szembe, hogy a szél elhajtsa a szeméből a legyeket. Ha nem volt szél, először körüllegeltették a legelőt, azután becsapták a gulyát annak közepébe. Legeléskor a jószág „ölt fog", vagyis a legelő egy sávján szétterül. Dél körül 3 óra hosszan deleltek a kútnál, de inkább attól távolabb, hogy a jószágok bele ne lökjék egymást a kútba. A délutáni indítás nem függött a széltől, mert olyankor már nem volt légy. A gulyásnak a legelőn két állása volt, egyik a kunyhóhoz közel, ahol a jószág éjszakázott, a másik, a „porosállás", ahol a gulya delelt és megpihent. Akármilyen messze kerültek a jószággal, délre a porosálláshoz mindig visszatértek. Csak az őszi vásárok után, amikor rövid volt a nap, terelték úgy a jószágot, hogy kikerüljék a porosállást. Ekkor felváltva hol az egyik, hol a másik pásztor és bojtárja ment ebédelni a kunyhóhoz. Ilyenkor az asszony nem is főzött mindig ebédet, csak vacsorát adott a pásztoroknak. A legelők elkülönítése és a jószágféleségek számára azok kijelölése a gazdatársadalom igényei szerint történt. Ez a népi jogszokásoknak megfelelően az állattartás és legeltetés kapcsolatában hosszú időre gyakorlattá vált és más vidékek számára is mintául szolgált. A legeltetés és a legelőhasználat kialakult rendjében a Hortobágy és a Hortobágy melléki puszták állattartási és legeltetési módjában, szokásaiban lényegbeli eltérések alig fedezhetők fel. 3 4 A juhászok reggel 6-7 óra, napfeljötte tájban indították a nyájat, hogy még árnyékban tudjanak visszafelé jönni. Nappal szemben nem legelt a juh. Délután is árnyékban kellett indítani, hogy este, naplementkor érkezzenek vissza, amikor a nap nem akadályozta a juhok legelését. Ha szél volt, azzal szembe hajtották a nyájat, ha így szembe kerültek is a nappal, a juhokat a szél csalta abba az irányba. A juhok indításának az iránya függött a legelő minőségétől is. A juhász előbb arra hajtotta a juhokat, amerre jobb legelő volt. „Magános" legelőn (amikor a legelőn csak egy nyáj járt), előbb körüllegeltették a területet a határt jelző csóva szélén, majd a nyá34 Balogh István: Pusztai legeltetés rend Debrecenben a XVIII-XIX. században. Ethnographia 1958. 537-566. 538. 4 68 <§>
