Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Kihajtás, kiverés
akkorára már ott is megnőtt a gyep, de nyárára onnan is tovább mentek, hogy a Rétet a gazdák kaszálhassák. A korai, tavaszi legeltetés hasznos volt, mivel ott a jószág letaposta a téli avart, s a megújult füvet könnyebb volt kaszálni. (E. M.) Kiverés előtti napon a gulyás kiköltözött a legelőn lévő kunyhójába, ott várta a jószágot, amit a gazdák vezettek ki hozzá. A pásztor már kiverés előtt egy héttel elkészítette a tyúkólat, malacólat, mert később erre már nem ért rá. A gulyásnak a gazda szekérrel vitte ki a kunyhó berendezését, ágyat, ládát, stelázsit, fogókötelet és harangokat. A harangokat már a kiverés napján a jószágok nyakába kötötték. Legtöbb baj ilyenkor volt a jószággal, mert számukra szokatlan volt a szabadban lét, menni akartak haza. Ha éjszaka megijedtek valamitől, hamar szétfutottak. Első este, még naplement előtt összeverték őket, ehhez két-három napszámos segítséget fogadtak. A bojtárokkal körülállták a gulyát, s egész éjszaka őrizték, esetleg csak hajnalban heveredhetek le. A jószágot két-három éjszaka kellett így őrizni, a fiatalabbakat, a szűzgulyát öt éjszaka is. A pásztorok annak örültek, ha az első éjszaka megeste az eső a gulyát, ami a jószágokat „cakkba" vágta. Olyanok lettek, mintha testvérek lettek volna. (E. M.) A számadóknak általában volt egy kofferjük, amiben a jószágok céduláit tartották. Gyakran kellett írniuk, feljegyzéseket készíteni, s ehhez egyszerű, ácsolt asztalt vittek ki a kunyhóba. Míg a feleség nem volt kint a pusztán, ágyra nem volt szükség, fej alá valónak megtette egy „lúfű" (elhullott ló koponyája) is, amit a sintértől szereztek. Ez azért volt jó, mert ha a pásztor a kunyhó mellett a szabadban aludt, otthagyhatta, s nem mosta el azt az eső. A gulyások ekkor vitték ki a legelőre a bundát, szűrt, botot, ostort és egy 9 öles „fogókötelet". A kötélbe néha akadt három jószág is. Megtörtént, hogy átszaladt a borjú rajta, csak a két hátsó lábát fogta meg a kötél. A pusztára vittek ki gyalogszékeket is, de erre sem volt feltétlenül szükség. Egyik pásztor a bundáját, másik a szűrét gyűrte össze, azon ülték körül a vasfazikat. Hajdúböszörményben a tagosítás előtt, néha már februárban is, amikor „lyukasodotf a hó, a gazdák mentek ki a juhok legelőjére karámot készíteni. A nyájjuhász is ment, annak örült, hogy számára is megkezdődött az év. (P . M.) A kunyhót, hodályt, karámot már márciusban igyekeztek felépíteni, hogy készen legyenek vele a kiverés idejére, ha akkor rossz idők járnak, legyen hova húzódniuk. Előfordult, hogy a kunyhót a tőkegazda (aki a juhászt megfogadta) építette a juhász számára, ebben a többi gazda nem segített, csak a karám elkészítéséhez járult hozzá szükséges faanyaggal. Míg a juhász családja nem volt kint a pusztán, minden héten a felesége hordta ki az ennivalót, tésztát, krumplit, szalonnát, de főtt ételt, savanyú krumpli vagy paszuly levest is „vizes bádogban". A pásztor a kiveréskor vitt ki a pusztára vasfazikat, kerekfejű kanalat, bundát, fejőedényeket, kút szereléket. Hozták a ládát a kenyér és száraztészta számára, 3 kg krumplit, lkg szalonnát, sót, hagymát, szógafát, meg víznek egy kupát, a karám építéséhez a faanyagot, és minden egyebet, ami a maguk kinti ellátására, s a jószág őrzéséhez, gondozásához kellett. Tűzrevalónak 4 55 i r
