Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 1. Határhasználat és a jószágtartás múltja

vagy 6 juhot. A sertéseket a juhok legelőbére szerint számolták. Ha a gazdának nem volt jószága, legelőjussát eladhatta, korábban holdanként 3-10 krajczárért. A tagosítás után a legelő drágább lett, mert a korábbiakhoz képest kevesebb volt. (Az 1920-as években egy hold legelőt egy mázsa tengeriért vagy annak áraként tudtak eladni.) De ekkor már kevesebb volt a jószág is. A Kis- és Nagykunságból ekkor sokan jöttek a böszörményi és nánási legelőkre juhokat vásárolni. (P. M.) A tanyarendszer a szántóföldek tagosítása után kezdett kialakulni. Mindenki igyekezett fásítani a kapott földjének a végét. A Niczki-réten volt a Bánum-rét, nagyon rossz föld, csupa zsombék és vadvíz. Távoli vidékekről, Nyíregyházáról, Csobajról, Hajdúhadházról jöttek ide a gazdák földet vásárolni. Az idegen gazdák a legelőt bérbe vették a Legelőtársulattól. Tedejen egy 1400 öles legelő bére holdanként 6 pengő volt. Ezek a legelők elszakadtak a városi házaktól. A közös legelő területéből másfél-kétezer holdat osztottak ki, ezeket később felszántották. Igy hasították le a városhoz közeli legelőket és alakították szántóvá. A város ezt kiadta 6 évre kisebb gazdáknak, azok a „zsombokot" kipusztították, elégették. (A második világháború után ezek a földek egyéni tulajdonba kerültek.) A volt legelők jó szántóknak bizonyultak, 1866-ban már 300 kereszt gabona termett itt 6 köblös földön. Volt olyan legelő terület, ahol csak szántással tudták a gyomot, főként a „gelicetövist" kiirtani. (A. L) A tagosítások és azok előnyeinek kihasználása a tisztességes jövedelemszerzés, a hirtelen meggazdagodás kétségeit keltette fel az emberekben. Ha ennek okát, ésszerű magyarázatát nem tudták adni, irracionális képzetekkel, babonás történetekkel próbálták azt hihetővé tenni. Egyik módos birtokosról, akit „bankos gazda"-ként emlegettek, mesélték, hogy fiatal korában juhászbojtár volt. Keresett 3 birkát, meg annyi pénzt, amennyiből hat kampót vásárolt. Ebből kezdett gazdagodni oly módon, hogy a kampókat pénzért, bárányért kölcsön adta. Egyszer valaki azt súgta neki, hogy a mezőn el van ásva egy hordó pénz, de ha azt kiveszi, a helyét ne temesse be. 0 a pénzt kiásta, s a gödröt maga nem temette be, hanem azt a feleségére bízta. Az asszony, nehogy mások is hozzájussanak a kincsekhez, a gödröt betemette és másnapra meghalt. (P. M.) Már a szántóföldek tagosítását és a közös legelők felosztását megelőzően is, annak szükségességéről és gyakorlati hasznáról mindkét helységben nagy viták folytak. Egyesek a közlegelőt is teljesen fel akarták osztani, mások, főként a nagyobb birtokkal és jószágállománnyal rendelkező gazdák ragaszkodtak a közös legelők fenntartásához. Előbbiek körében hangoztatott szólás volt: - Kivesszük még a mennybéli jussunkat is! Úgysincs elég földünk, had nőjön az a legelővel is! Aki ki akarta venni a legelőrészét, annak ki is adták. Még annak is, akinek nem volt más vagyona, csak saját háza, kimérté/c a jussát a közös legelőből. Egyik nagygazda azzal biztatta a többieket, hogy kevés az a 6 forint, amit a közös legelőrészük után pénzben vagy legeltetési jog címén élveznek, s ha részüket kiveszik a közösből, az nagyobb hasznot hoz. Házról házra járt a gazdákhoz, s azzal biztatta őket, hogy ha nem lesz a föld jó szántónak, kaszálhatják. 4 20«^