Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 1. Határhasználat és a jószágtartás múltja

tást azzal kezdték, hogy ittak egy-két pohár pálinkát, s végén is annak örömére, hogy nem fúlt bele a juh a vízbe. (P . M.) Az első telepesek annyi földet foglaltak el, amennyit meg tudtak szántani. Ahonnan elment a víz, azt a területet megszánthatták, s a föld az övék lett, építkezhettek is rá. Hajdúnánás Bocskaitól kapta a Rétet, ezen kívül a Nagytilalmasi-pusztán, a Lopóhalom járáson kívül közös legelők voltak a Varjas, Zagolya, Süldős, Madaras, Mílyér, Nagy lapos, Dombszeg, Ritajj, Fűrér, Akösös, Kajánszík, Tedejen a Templompart, Fehérhatár, Vicskus, Bödönhát és Szamárhát. Videt 1850-60 körül vásárolták. A szántóföldek négy járásra voltak osztva. Egyikben búzát, a másikban tengerit, a harmadikban árpát termesztettek, a negyedik ugar maradt. A következő évben a fekete ugarba került a búza, ennek helyébe pedig a tengeri, azután az árpa és a zab, s az előző évi árpa földje lett az ugar. A tagosítás előtt az ugaron járt a jószág, leginkább a juh. Akinek az egyik járásban volt egy köblös földje, nem tudta pontosan, hogy az hol terül el, csak bevetett annak megfelelő darabot. Akinek abban az időben volt 12 vékás búzája, az már rangos (módos) embernek számított. Az egész határban csak három tanya volt: a Viden Nagyszabó Mihályé, Kövér Gáboré és a Réten Sóuágó Gáboré. A kint legelő jószágok részére szállásokat sem építettek, csak karámokat készítettek. A hajdú őslakosság és a később bevándorolt „idegenek" közötti polgárjogi megkülönböztetés a városok vezetősége és szokásrendszere részéről is megnyilvánult. Ha idegen telepedett le, az már nem kapott „föld után való járulékot". Ha földet vásárolt, s legelőt nem alkudott ki vele, akkor csak földje lett, a közös legelőkből azok felosztása idején sem részesedhetett. A tagosítások előtt a legelő kétszer annyi volt, mint a szántóföld. Sok volt a jószág: „Még egy ,szógafattyúnak' is uót egy bornyúja meg egy tehene. 10-12 évi szolgálat után 5-6 nagy jószágot tudhatott magáénak, amire megházasodhatott és családos életet kezdhetett." (P. P.) Vid, mint középkori település, nem tartozott a járásokba. Ott már a tagosítás előtt is voltak szilárd, állandó, faluszerűen elhelyezkedő lakóépületek. Minden ott lakó gazdának volt 24 kat. hold „telekföldje", ami járások szerint négyfelé volt osztva, s a fordulós rendszerben - hat holdanként - felváltva hasznosult. A telkekhez legelő-járulék is tartozott. Maga a város is „tizedekre" volt osztva. Mind a hat tized lakóinak a „járó" (igázott) jószágait a behordás után napközben a felszabadult tarlókon, csutkaföldeken, fekete ugaron tartották, s ott azokat a gazdák vagy fiaik, cselédeik hetenként felváltva sorba őrizték, de adtak melléjük egy idősebb gazdát vagy cselédet is, aki felügyelt a fiatalokra. Addig legeltették ott a jószágokat, míg azokra a gazdaságokban újra szükség nem lett. A soros cselédeket a gazdák látták el élelemmel. A béres cselédnek egy hétre adtak egy kenyeret, 1 kg szalonnát, 3 levél lebbencstésztát, 1 icce kását, sót és paprikát. A pásztorok tűzrevalót odakint szedhettek. Mivel ott kevés volt a víz, gödröt ástak, s az abban felgyűlt vízzel vasfazekakból itatták egyenként a jószágokat. (A. L.) 4 16*