Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 1. Határhasználat és a jószágtartás múltja

tást azzal kezdték, hogy ittak egy-két pohár pálinkát, s végén is annak örömére, hogy nem fúlt bele a juh a vízbe. (P . M.) Az első telepesek annyi földet foglaltak el, amennyit meg tudtak szántani. Ahon­nan elment a víz, azt a területet megszánthatták, s a föld az övék lett, építkezhettek is rá. Hajdúnánás Bocskaitól kapta a Rétet, ezen kívül a Nagytilalmasi-pusztán, a Lopóhalom járáson kívül közös legelők voltak a Varjas, Zagolya, Süldős, Madaras, Mílyér, Nagy lapos, Dombszeg, Ritajj, Fűrér, Akösös, Kajánszík, Tedejen a Templom­part, Fehérhatár, Vicskus, Bödönhát és Szamárhát. Videt 1850-60 körül vásárolták. A szántóföldek négy járásra voltak osztva. Egyikben búzát, a másikban tengerit, a har­madikban árpát termesztettek, a negyedik ugar maradt. A következő évben a fekete ugarba került a búza, ennek helyébe pedig a tengeri, azután az árpa és a zab, s az elő­ző évi árpa földje lett az ugar. A tagosítás előtt az ugaron járt a jószág, leginkább a juh. Akinek az egyik járásban volt egy köblös földje, nem tudta pontosan, hogy az hol terül el, csak bevetett annak megfelelő darabot. Akinek abban az időben volt 12 vékás bú­zája, az már rangos (módos) embernek számított. Az egész határban csak három tanya volt: a Viden Nagyszabó Mihályé, Kövér Gáboré és a Réten Sóuágó Gáboré. A kint le­gelő jószágok részére szállásokat sem építettek, csak karámokat készítettek. A hajdú őslakosság és a később bevándorolt „idegenek" közötti polgárjogi megkülönböztetés a városok vezetősége és szokásrendszere részéről is megnyilvánult. Ha idegen telepe­dett le, az már nem kapott „föld után való járulékot". Ha földet vásárolt, s legelőt nem alkudott ki vele, akkor csak földje lett, a közös legelőkből azok felosztása idején sem részesedhetett. A tagosítások előtt a legelő kétszer annyi volt, mint a szántóföld. Sok volt a jószág: „Még egy ,szógafattyúnak' is uót egy bornyúja meg egy tehene. 10-12 évi szolgálat után 5-6 nagy jószágot tudhatott magáénak, amire megházasodha­tott és családos életet kezdhetett." (P. P.) Vid, mint középkori település, nem tartozott a járásokba. Ott már a tagosítás előtt is voltak szilárd, állandó, faluszerűen elhelyezkedő lakóépületek. Minden ott lakó gaz­dának volt 24 kat. hold „telekföldje", ami járások szerint négyfelé volt osztva, s a for­dulós rendszerben - hat holdanként - felváltva hasznosult. A telkekhez legelő-járulék is tartozott. Maga a város is „tizedekre" volt osztva. Mind a hat tized lakóinak a „járó" (igázott) jószágait a behordás után napközben a felszabadult tarlókon, csutkaföldeken, fekete ugaron tartották, s ott azokat a gazdák vagy fiaik, cselédeik hetenként felváltva sorba őrizték, de adtak melléjük egy idősebb gazdát vagy cselédet is, aki felügyelt a fiatalok­ra. Addig legeltették ott a jószágokat, míg azokra a gazdaságokban újra szükség nem lett. A soros cselédeket a gazdák látták el élelemmel. A béres cselédnek egy hétre ad­tak egy kenyeret, 1 kg szalonnát, 3 levél lebbencstésztát, 1 icce kását, sót és paprikát. A pásztorok tűzrevalót odakint szedhettek. Mivel ott kevés volt a víz, gödröt ástak, s az abban felgyűlt vízzel vasfazekakból itatták egyenként a jószágokat. (A. L.) 4 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom