Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - „Tudós" pásztorok

deni egy keveset a beteg jószág szőréből. Nem tudták, mit csinált vele, de amikor a szőrt visszahozták és rákötötték az állat fájós testrészére, az meggyógyult. Egy szanki tudós pásztorról mesélték, hogy ha a földön nagy kört húzott, abból a jószág nem tudott kimenni. Ha a barmot körülkerítette, mehetett a csárdába mulatni, a jószág helyén maradt. A gyógyításban hírnevet szerzett pásztorok, parasztok mellett voltak, akik a hiedelem szerint a jószág megrontásához is értettek, vagy hasznának elvételével foglalkoztak. Ezeket rontóknak, bűbájosoknak, boszorkányosoknak mondták. A rontás lehetett szándékos vagy szándék nélküli. A szándékos rontásnak két indítéka a boszszú és a haszonszerzés volt. A rontó sokszor nem is tehetett arról, hogy természetfeletti ártó tulajdonságokkal rendelkezik, de ha erről tudomást szerzett, a jószág közelében óvatosságra kényszerült. Az állatokat a rontók legtöbbször szemmel verték meg, amitől azok megbetegedtek, hullani kezdtek, a tehenek véres tejet adtak. Ha valaki a jószágot nagyon megcsudálta vagy csak fáradtszemmel megnézte, könnyen megesett, hogy akaratán kívül azt meg is rontotta. De elég volt az is, ha csak megsimította. Szánkon egy 10 éves lány egyszer nagy örömmel nézegette egyik gazdasszony csirkéit, fogdosta, simogatta azokat, s másnapra 2, a következő napokban 30 döglött meg belőlük. Mikor megkérdezték, hogy árt-e a szeme, a lány megvallotta, hogy tud a szemének erről a tulajdonságáról. Ha valaki tudta, hogy rontó szemű, s nem akart bajt, nem nézett a jószágra. A rontást elkerülhette úgy is, hogy fejére tette a kalapját, azután hozzávágta a jószághoz, baromfihoz vagy gyerekhez. A szándék nélküli rontás elkerülésére szokás volt a jószágot, gyereket megköpdösni. A szándékos rontás esetei is igen gyakoriak voltak a pusztán. Veszett Sándor pásztor egyszer igen megharagudott az egyik uraságra. Elment az uradalomba és ott 300 marhát veszített meg. Az úr a harmadik nap könyörgött, s jó pénzt ajánlott neki, hogy gyógyítsa meg a jószágait. A pásztor azzal küldte vissza az uraság inasát, hogy nincs már semmi baj, de vigyázzon az úr, nehogy úgy járjon, mint jószágai. Kiss Sándor mesélte, hogy Móricgáton élő szüleihez átment a szomszédasszony tejet kérni. Az adatközlő anyja nem adott neki, erre éjszaka megrontotta mind a két tehenét. A jószág bőgött, s csak vér jött a tőgyéből. Varró Jánosné jószágait is a szomszédasszony rontotta meg. A sánta asszony valami miatt bosszúból döglött tyúkot dobott át a mezsgyén, ami után Varróéknak semmihez nem volt szerencséjük. Két nap alatt 60 kacsájuk, 16 süldőjük és sok tyúkjuk hullott el. Gál Istvánné tanyásbérlő korában sok baromfit tartott. Egyik alkalommal kijött a gazdasszonya, s elkezdett a jószágra irigykedni. Három nap múlva rájuk jött a vész és alig maradt a baromfikból. 168 *