Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - Pásztorélet a nagybarmoknál

tött, vesszőből font vagy deszkákból összeillesztett és kocsival kiszállított falait ezekhez kötözték, illetve kapcsokkal rögzítették. A cserény egyharmadát észak felől nád- vagy gyékényfonattal fedték be, hogy eső ellen védelmet nyújtson. A bejárat mindig a déli oldalon volt, a cserény sarkán, az ajtót a nyugati falhoz fordíthatták. Az ajtó fölött szemöldökfa, lent küszöb kötötte az északi falat az oszlopokhoz. A cserény födött részén az élelmet (kenyeret, húst, kását), a ruhaneműt (subát, szűrt) és a ládát tartották. A tető vagy északra lejtős, csurgós, vagy félkör alakra formált volt. A cserény mellett állt a pásztorok kétkerekű kocsija, a kóla. Ennek két rúdja közé egy lovat fogtak, s a cserényt és ládát ezzel szállították ki a pusztára, vagy a pusztán egyik helyről a másikra. A kólában tartották az italt, néha 100-200 literes hordót is borral, a tartalék élelmet, szalonnát, sonkát, kenyeret és zsírt uendőszámra. Ami néhány napra kellett, ebből adta ki a számadó a lakosnak. A baromállást mindig a legnagyobb homokpartokra, homokdombok tetejére tették. A homok elitta a vizet, eső után is lefekhetett, s tiszta maradt a jószág. A barmok a homok felvágásával is védekezhettek a legyek ellen, így a jószág a homokos állásokon nyugton maradhatott. Az állás nem volt körülkerítve. A cserényhez mintegy 40 méter távolságban hoszszú akácfát ástak le, aminek a tetejére szalmacsóvát erősítettek. A jószág ezt ismerte, e körül éjszakázott, legelészve is messziről látta, s este már húzódott az állás felé. Éjszaka legsűrűbben az állófa körül feküdt a jószág, ahhoz dörgölőzhetett, innen a cserény tájékáig is elterült. Ha vegyes volt a barom, s a teheneket fejték is, az állófától távolabb kisebb oszlopokat ástak le, ezekhez a borjúkat kötötték, hármat is egy karóhoz. 5-6 borjúkaró volt így a cserény előtt. Mivel a cserény környéke hamar elpiszkolódott, azt 3 vagy 4 hetenként odább vitték. A baromállás sem lehetett tovább egy helyen, mert a jószág a felgyűlt trágyától nem talált fekvésre alkalmas helyet. A cserényt felszedték, részeit kocsira rakták, az állófát, fejő- és borjúkarókat, dörgölődző fákat kiásták és a kiszemelt új állás helyére szállították. A barmok szétverése idején a számadó a cserényt hazavitte, télen javítgatta, hogy a következő évben újra használhassa. A cserények körül voltak a tolvajkutak. A pásztorok gyephantok alatt helyezték el a lopott, titkolt tárgyaikat. Némelyeknek kancahordók voltak a földbe ásva, amiben sok minden elfért. A pásztorok a cserény körül éjjeleztek, csak rossz idő esetén húzódtak be a cserénybe. Éjszaka egyik fiatalabb bujtár, a lakos vigyázott a baromra. O a cserény körüli egyéb munkái mellett nappal aludt, éjjel meg kerülte a jószágot, vagy üldögélt s pipázgatott a cserény mellett. Gál Miklós beszélte, hogy lakos korában gyakran elaludt a ménes mellett. Subájának egyik sarkát feje alá gyűrte, vagy a ménes kerülése közben szunnyadt csak egy-egy kicsit, s megtörtént, hogy lováról leesett. Ha a lakos elaludt, meglophatták a jószágot. Ezért a számadó éjjelre olyan bujtárt állított a falka mellé, 4 149 *