Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 1. Határhasználat és a jószágtartás múltja

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN 4 1. Határhasználat és a jószágtartás múltja Ali. József-féle térképfelvételek Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajlúszoboszló Hortobágyra nyúló határrészeit egyöntetűen síkságnak ábrázolják, amelyeket mocsarak, vizes laposok, kanyargó vízfolyások, azok között kisebb-nagyobb szigetek tesznek változatosabbá.

5 Mint más hajdúvárosokban, a letelepedés utáni első korszakban a „hajdútelek" házhelyet, kertet, szántóföldet foglalt magában, amihez hozzátartozott a legeltetési, kaszálási, erdőhasználati jog és a vizek hasznosításának lehetősége is. Ezzel a tulajdon- és használati joggal a lakosok az „első foglalás" címén éltek.

6 Adatközlőink emlékezetében még élt, s a hagyományok is fenntartották, hogy Hajdúnánáson a határban nagy vizek voltak. Ahol a víz megállt, azt a területet tóállásnak mondták. Ilyen volt a Rét, amely soha nem száradt ki. ott nem lakott senki, szántóföld sem volt, csak a pásztorok „őgyelegtek" benne. Ott ittak a gulyások, nádcsővel szívták fel a vizet. A juhokat, meg a disznókat teleltették a Rétben, mert tele volt káka- és gyékénygyökérrel, amit kitúrtak és azon éltek. Nyáron olyan volt ott a legelő, hogy néha a vér ölte meg a jószágot. Megtörtént, hogy a Réten szekérrel próbáltak átmenni, mivel a teteje be volt bőrözve, de a kerék belesüllyedt a sárba. Voltak olyan kopulyák, hogy a víz el is nyelte az embert. Ha ilyen kopús helyen a szekér beleragadt a sárba, alig tudták kihúzni. Még az első világháború előtt is a Réten meg a legelőn ment keresztül egy uízér, ez volt a Vicskus, a legnagyobb, de hozzá hasonló volt a Vérestenger, a Madarász, az Órfa, a Csíkos ér és a Veresnád. Ahol sekélyebb volt a víz, a locsogóban nőtt a sás és a víziperje. Egyik hajdúnánási adatközlőnk (O. A.)* gyermekkorában ebédet hordott a pásztoroknak a Rétre. A gulya a Ződér által körülvett Ződhalom mellett volt. Míg a pásztorok ebédeltek, lefeküdt a vízparton, de elaludni nem mert, nehogy álmában beleforduljon a vízbe. Nekik a kondában két disznójuk volt, azokat soha nem kellett etetni. Amikor eladták, árukból házat építhettek. A Rét tele volt madarak5 Balogh István i. m. 1938. 4. 6 Poór János: Hajdúböszörmény mezőgazdasága a XVII—XVIII. században. In: Hajdúböszörmény története. Szerk.: Szendrey István. Debrecen, 1973. 284-343. 295. * A továbbiakban zárójelben az adatközlők monogramja olvasható, ennek feloldása és részletesebb életrajz a dolgozat végén található. 4 13 *