Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 7. A „tudós" pásztor

sét gondosan elkerülte. Ezekről érdeklődtünk a helyi gyógyszertárban is, de számottevő eredményre nem jutottunk. Véleménye szerint a füvekben van az orvosság. Ilyen az ezerjófű, a gólyakút(?) (gólyaorrfélék). Utóbbinak a gyökerét ősszel, mikor levelét elhullajtja, ki kell venni, s ezt patikai szerrel összefőzni. Az orvosságot tavasszal, áprilisban kell készíteni, s a jószággal megitatni, vagy annak ennivalójába cseppenteni. Értett ahhoz is, hogy egy legényt összehozzon egy lánnyal. Egy üveg orvosságból, amit ő adott a legénynek, és amit az mindig a zsebében hordott, egy két cseppet kellett a lány italába tenni (három csepp már sok lett volna), amitől a lány szerelmes lett a legénybe. Az a szokás, hogy a legény hajszálát tette a lány kebelébe, csak boszorkányság. Gyakori volt, hogy a kis vidor, íletre való csepp gyermeket megverték szemmel. Tömöri elmesélte, hogy amikor fia 7 hetes volt, kijött a gulyához Kónya Gábor bátyja. - „Mindjárt tudtam, hogy valami baj van. Elibe mentem, s mondtam, hogy kelmed sose járt itt, mi a baj? - Igen, baj van - volt a válasz. - A fiad íccaka 12 óra után nem tud megmaradni. Akárhogy fogják, csak leesik. - „Én befogtam a csikót, s 12 óránál 20-25 perccel elébb haza írkeztem. - Jónapot felesígem, meg napamasszony, hát mi baj? - Ez a gyermek, mikor megfogjuk, éjfélbe csak kipottyan a kezünkből! Megfogtam a gyermeket, s mikor eljött a 12 óra, akár hiszik, akár nem, a gyermek csak potty! Erre a szűrömet a vállamra löktem, a botom a hónom alá fogtam és kimentem. Odaki vót a bábaasszony, megfogtam a kézit és azt mondtam neki: - A fene egye le a testedet, nem vót elíg egy mázsa búza, meg 100 forint (a szülés levezetéséért), mégis itt vagy? Sose lett többet baja a fiamnak." Aki rühes volt, megfürdették. Azután a fürdővizet kitették a keresztútra, ha valaki felrúgta, arra ragadt a rüh. Aki viszketeges volt, nem látszott rajta semmi, csak mikor lefeküdt, mindene viszketett. - „Egyszer Böszörmínybül eljött anyám, s az ebídnél észre vette, hogy viszketegesek vagyunk. Azt kérdezte: - Nem vagytok tán rühesek, fiaim? Mikor a felesígem felmosogatott, elmondta neki, hogy mi bajunk. Nem kérdezett szegíny anyám semmit, csak elment, vett kíkkövet, azt mozsárba összetörte, dohányszitával átszitálta, téfelt öntött rá, összekütyülte, oszt azt mondta: - Na fiaim vetkezzetek le! Én azután nem tudtam, mit csináljak, úgy csípett. De utána sose viszketett a testem. A kíkköves téfel pankká tette." „Böszörmínybe csendőrök őriztek egy házat, mégis mindig bevertík az ablakát. Senki nem látott semmit. Szellemjátík vót. A szellemet sose lehet meglátni, csak az láttya, aki vele cimborál. Iccaka 11-1 óra között éngem a szellemek is háborgatnak. Azt kérdik: - Itthon vagy-e öreg? - Mi bajotok? kérdem. - Csak azt akartuk megtudni, hogy itthon vagy-é! Emberi hangot hallok, néha asszonyét is. De nem látok senkit." A gulyába mindig legelt olyan jószág, ami után a gazdája nem fizetett legelőbért, csak a pásztornak adott valamit. A legelőbizottság néha ellenőrizte a gulyát, hogy 4 129 *