Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Pásztorkészségek és eszközök

zásuk, társadalmi hovatartozásuk jelképe is a kampó, amitől a juhász soha meg nem vált. Horgas formájú feje fémből, szára (nyele) somfa vagy tölgyfa ágból készült. Az első világháború előtt Hajdúböszörményben lakatosok nem voltak, a kampófejeket leginkább Balmazújvároson Kocsis Béla lakatostól vásárolták. A nyélnek legjobb volt a somfa vagy a tölgyfa. Emellett fontos volt, hogy egyenes legyen. A fejet már maguk a pásztorok verték rá a nyélre és vasszeggel rögzítették. A nyél számára kinézett fa jövést kivágták, megpárolták és a héját lehúzták. Gondjuk volt arra, hogy a bot ki ne száradjon, s hogy fényes legyen, zsírral és szalonnával kenegették. Ha „választó vízzel" kenték, amit a patikában vettek, szép sárga lett. Rangosabb volt a „fokosos" és a „kígyófejes" kampó, amit réz karikákkal díszítettek. Használtak „csörgős kampót" is, ami azért volt jó, mert ha megcsörgették, mindjárt szaladt a pásztorhoz a kutya, de a juhok is felfigyeltek a csörgésre. A juhokat melegben nehéz volt indítani, de a zajra felfigyeltek és indultak. Hogy a kampó díszesebb legyen, a nyélbe sárga szegeket vertek. Igen hasznos volt a kampó, ha a nyájból egy-egy rühes vagy pondrós birkát kezelésre ki akartak fogni, vagy ha a juhász szét akarta hányni a nyájat. (P. M.) Rühzsírtartó. A juhásznak állandóan a keze ügyében kellett lennie a rühzsírtartójának. Az újabban a disznózsírral vagy faggyúval készített és kátránnyal vagy kreolinnal kevert rühzsírt fából készített kis edényben, „katulyában tartották. Erre ügyesebb pásztorok különböző, a juhász életével kapcsolatos figurákat faragtak. Adatközlőnk rühzsírtartóján csacsin ülő juhász alakja volt látható a kunkorgós farkú pulijával. A rühzsíros katulyát a gondos juhászok a szűrujjban, mások a kunyhóban polcon, vagy a szárnyékban tartották. (Jtóbbi esetben egy bárányt „tömlőre" lenyúztak, bőrét kiszárították, a rühzsíros dobozt abba helyezték. Így ha az olvadni kezdett, nem zsírosodott tőle a szűrjük. (P . M.) Borotvatartó. Kedvelt volt a könyv alakú, fából készített, faragással díszített beretvatartó. Szabad idejükben a katonák hasznos időtöltés céljából a maguk használatára, vagy katonatársaik részére készítették, sok esetben fogságuk idején. Ezek, mint kedves emlékek szolgáltak tovább a pásztorok kezén, s öröklődtek a fiatalabb generációkra. (P . M.) Tűzkészség. A tűzgyújtásokhoz, pipára gyújtáshoz a korábbi századokban más eszköz nem állt a pásztorok rendelkezésére, mint amit a közkedvelt és sokat emlegetett szállóige: - Acél, kova, tapló, - Gyújts rá fiam Jankó - megőrzött. Igaz, egy kicsit bajjal járt, de használata a pásztor idejéből kitelt, később pedig ott volt helyette a „masina". Előbbihez az acélt valamelyik kovácstól kapták, vagy vásárosoktól vették. Egy-két krajcár volt az ára, taplót pedig maguk is találtak hozzá. (P . M.) Odalvillás kés. A húst, ha azt bográcsból ették, másképp nem nyúlhattak az ételhez, ennek a villájával szedhették ki. Farvillás kés. Csont nyelű, pengéje görbe. Hasznos volt, mint körmölő bicska is, mert jól be tudtak vele nyúlni a jószág körmei közé. 4 102 *