Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

Ezután következett a gazdasági épület. Hatalmas kert tartozott hozzá. (És el ne felejtsem, egy nyárikonyha). Szabó dédnagymamám, aki özvegyasszonyként élt, a '30-as években eladta az Árpád utcai házat és eló'bb a Bocskai utcán vett egy másikat. Később azt is eladta, annak az árából kifizették a Nanuka testvéreit (a fél ház árát), így a Szabó nagyapáméké lett a Bethlen u. 1. sz. alatti ház. A ház egyik felét Dobi dédnagyapám után gondviselés címén örökölték. Miután a Bocskai utcai házat eladták, Szabó dédnagymamám hozzájuk költözött, hisz nagyapám volt az egyetlen élő gyermeke. Miután megemlítettem a pincét, le kell írnom róla egy történetet. A történethez hozzátartozik, hogy a Bethlen u. 1. sz. alatti ház kertfarosi szomszédságában lakott Veres Julcsa néni: a Veres Péter író édesanyja. Az a kis ház ma is megvan. Múzeum, hisz ott élt és alkotott sok esztendeig az író. Köztudomású, és ezt tudják az újvárosi emberek is - már akinek van emléke erről - de Veres Péter műveiből is kiviláglik, hogy nem mindenben volt Ő politikai éleslátással megáldva. A Kadarcs utcában, ahol Veres Julcsa néni is lakott a fiával, szegény emberek laktak. Veres Péter leküzdhetetlen gyűlöletet érzett a 20-40 holdon gazdálkodó (nem gazdag, de megélni tudó) parasztemberek iránt. így, gyűlölte az én Dobi dédnagyapámat is. Annál is inkább, mert szomszédok voltak. Erről az én dédnagyapám mit sem tudott. Feltételezem, hogy a háború előtt egyetlen sor írását.sem olvasta. Azt már írtam, hogy a dédnagyapám jó természetű ember volt, szólt hát Veres Julcsa néninek, hogy szívesen helyt adnak neki, vagy a családjának bombázáskor, ott a nagy kőpincében. Természetesen nem kértek ezért hálás szavakat (de nem is kaptak), viszont később Veres Péternek megjelent egy önéletrajzi kisregénye, a címe: Országúton. Ott bizony csúnya, igaztalan, hazug szavakat ír a dédnagyapámról. Szerinte gőgös, rossz ember volt, aki csak azért engedte az Ő családját a pincébe, azért nyújtott nekik menedéket, mert érezte, hogy új szelek fújnak... A könyvet nagyon régen olvastam, pontosan idézni nem tudom, de azt tudom, hogy családunkat, Nanukát és a testvéreit mélységesen felháborította. Nem olyan világot éltünk, hogy bárhol és bármilyen formában tiltakozhattak volna. Veres Péternek jobban szúrta a szemét a szomszéd 30-40 holdja, mint a 30 vagy 40.000 holdas nagybirtok. így van az, ha a fától nem látjuk az erdőt. Szabó nagyapám nagyon szeretett vadászni. Nyulat, fácánt lőtt, finoman meg is főzte. A vadászpuskáját a háborúban az oroszok elvitték. A háború őt sem kímélte. Többször behívót kapott. Mivel már elmúlt negyven éves, a frontra nem vitték, itt volt Magyarországon, az élelmezéshez sorozták Nanuka mosogatás közben egy lakodalomban. Az ajtóban Szabó nagyapám. 30