Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Családunk helyzetét folytatva, 1929 őszén meghalt Szilágyi Zsuzsanna nagyanyám, apám édesanyja. Ott maradt az ősi ház, a nagy porta üresen. A családban, apám érezte magát jogosultnak, hogy a testvérektől megváltsa, mivel János bátyám új házat épített. Meg is állapodott a család százhúsz mázsa búza árában, mert nagy telek volt és a legelő közelsége miatt, a faluszélen a házak értékesebbek voltak. A mi újszerű házunk a falu közepén, hatvannégy mázsa búzát ért. így a megváltás nagy gondot okozott, de az ősi házat nem engedték idegen kézre. Harminc pengős búza áron, huszonöt mázsára banki hitelt vettek fel szüleim inkább, minthogy a jó tehenet, lovat eladják. - Ezt emlegették meg aztán, mert meg tudták volna oldani a hitel nélkül is. 1929-től fizették a kamatot, a törlesztést, mégis majd 1933ban, száz mázsa búza árából tudták visszafizetni a könnyelműen felvett hitelt. Nagyon nehéz idők következtek be akkor, 1929-ben kifagyott a búzavetés és szörnyű aszályos évek következtek 1936-ig. Olyan száradtságok voltak, hogy még a Tiszából is kiapadt a víz, 1932-ben át lehetett lábalni. - Csupán 1933-ban volt jó termés, de abban sem volt öröm. Akkor tetőzött a világgazdasági válság és az előző harminc pengős búza árral szemben csak kilenc pengő lett a búza ára. De még azt sem fizették ki, csak hat pengőt, három pengőért bolettát adtak, melyet csak az adófizetésnél számoltak el. Ezzel biztosították, hogy az adó be legyen fizetve. Nem lett akkor öröm a bő termés, hogy hál' istennek meg adta a Teremtő. Elvégeztük a sok nehéz munkát, beszállítottuk a sok termést a kereskedőnek, de abból száz mázsa búza ára sem fedezte, a még fennálló banki tartozást, melyet harminc mázsa búza ára fejében vettek fel szüleim. Nem is tettek olyat többé szüleim, hogy adósságot akasszanak a nyakukba. De én is elérem már a nyolcvannyolc életévemet, de nekem még nem volt felvett adósság hitelelem az életemben. Jó környezetben, rendes lakásban, jól megéltek volna már szüleim a Bordás közben, de az ősi hajlék mégis vonzotta őket a falu végére. Emlékszem, ahogy szüleim a boldogságtól eltelve, anyám meszelte, mázolta a nagy, hosszú lakást, istállókat, apám is javította a kerítéseket, hogy onnan már nem lesz máshová kívánkozásuk. Anyám igyekezett a nagy portát betelepíteni apró jószággal, apám is az istállókat. Nekem is új lett a környezet. Ott kellett hagyni a jó cimborákat a Bordás közben, ahol még jó gyerekeknek számítottunk. De a faluvégén tizenegyen lettünk hasonló korúak, kik már hajlamosak voltak a nem tanulásra, még az iskolakerülésre is. - Nem szívese emlékezek rá, de én rám is ragadt belőle. Ötödik osztályosok lettünk 1930. szeptember 1-én. Itt már kevés lett az osztály létszáma, az iparos, tisztviselő, jobb módú parasztszülők gyerekei sokan Polgári iskolások lettek. De többen voltak szegényebb sorsú szülők gyerekei, kiket azért vettek ki az iskolából, hogy cselédnek libapásztornak adták. Ott már egy tanító elé járt az ötödik, hatodik osztály egy tanterembe. Tanítónk Takács Gyula volt, mint kezdő tanító. Itt már kiteljesedtek a tantárgyak a következők: Vallástan, Folyékony olvasás, Tárgyalás, Nyelvtan, Fogalmazás, írás, Számtan, Mértan, Földrajz, Történelem, Alkotmánytan, Természetrajz, Természettan, vegytan, Egészségtan, Gazdaságtan, Rajzolás, Éneklés, Kézimunka, kézügyesség, Testgyakorlás. 74