Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

A nagymamám - Őt csak mamának szólítottuk - rengeteg verset ismert és azt kívülró'l idézte. Petőfi, Arany voltak a kedvencei. Sok regényt olvasott, főleg Jókait, Mikszáthot, Móriczot, de olvasta Victor Hugo Nyomorultak-ját. A külföldi írók közül is sokat ismert. Nagyapam takaros, szép tartású ember volt. A fiai rá hasonlítottak. Sok éven keresztül volt a város­házán hivatala: pénztáros volt. A nagy család mellett elkelt a fizetés is. Szerette a bort, jöttében-men­tében megivott 2 dl fröccsöt. Sokat tudott földrajzból, történe­lemből. Gyűlölte a kommunizmust. 1945 után gyakran mondogatta: Hogy engedheti ezt meg a művelt nyugat? (mármint ami Magyaror­szágon történt). Minket, unokákat nem dédelgetett különösebben mama, gondolom belefáradt, mire a nyolc gyerme­két felnevelte. Amikor nőttünk, szívesen beszélgettek velünk ta­nulmányainkról, olvasmányainkról. Az 5 fiuk közül négy volt oda a háborúban. A legidősebbet, Lajos bátyámat elveszítették, ő nem tért haza. A nagymamám rengeteg emberrel ápolt barátságot. Nagyon sokan szerették és tisztelték Őt. Szinte haláláig gyors mozgású, fiatalos volt. Egy alkalommal az egyik fiatal­asszony megdicsérte: Mari néném olyan jól néz ki, mint 25 évvel ezelőtt. Mire mama - aki nem várta el az ilyen bókokat, így felelt: Ne mondd már, 25 évvel ezelőtt is ilyen csúnya öregasszony voltam? Hamar elmentek egymás után. Előbb nagyapám: 1970 februárjában, azután mama 1972 májusában. A mama temetésén olyan sokan voltak, hogy én még annyi embert falusi teme­tésen nem láttam. Nemcsak az udvar, de a Jókai-köz is gyászolókkal és tisztelőkkel volt tele. Ma is emlegetjük a mama egy-egy - a családban szállóigévé vált - mondását! Zsúpos nagyapám és mama 1916-ban. A pólyás baba édes­apánk. A kép Nagyváradon készült, ahol mama meglátogatta a sebesült nagyapámat. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom