Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Szabó Jenőné: Portré szüléimről
azzal a csirkével, amit anyám az egész családnak osztott szét. Leves, köret volt bőven, nem hússal kell jól lakni - ezt hangoztatta. Húsból mindenkinek megvolt a része. Minden héten volt kifőtt tészta, olajban sült tészták: csőröge, fánk, súlyom. Igaz, hogy a fiuk már sülés közben kikapkodták a tésztát az olajból, kaptak is a fejükre a fakanállal. Kenyeret hetenként egyszer sütött, ilyenkor kis cipókat kaptunk reggelire. Melegen megkente kacsazsírral, vagy a kenyértésztából lángost sütött. De finom volt, ma is a számban érzem az ízét! Forró nyári napokon is meg kellett sütni a kenyeret, ilyenkor a tornác kövére ágyazott esténként anyám. Ott aludtunk a csillagos ég alatt. Szombatonként tepsis napon sült a túrós, lekváros lepény. Ha kicsit túl fűtötte a kemencét, megégett a teteje - anyám nagy bánatára. - Nem égett az meg anyjuk, csak bivaly piros - mondta apám nevetve, mivelhogy tudvalévő, hogy a bivaly nem piros, hanem fekete. Disznót legalább egyszer minden télen vágtak. A kolbászt, húsokat felfüstölték, felakasztották a padlásra, ahova csak anyámnak volt feljárása. Egy évre beosztva fogyott el a füstölt hús, kolbász, levesben főzve, vagy leves után sütve krumplival. Mikor már nagyon fogytán volt a kolbász, pár karikát sütött vagy főzött anyám, hogy megízesítse az ételt. Nyersen szinte sohasem fogyaszthattuk, legfeljebb egy-egy karikát kaptunk kóstolóba. Igaz, hogy a hónapok során úgy kiszáradt, mint a száraz kóró. Anyám mindent megtermelt, amire a konyhán szükség volt. Volt nyulunk, galambunk, csirkénk, kacsánk. Pár birkát is tartottak, hogy a születendő bárányokat felnevelve szüretkor levághassák. Emlékszem egy nagy hamis kosra, egyszer rám támadt, apám mentett meg a szarvaitól. Volt egy szőlőskertünk a túlsó kertben déd apáméktól örököltük. Emlékszem egy nagyon öreg sárgabarack fára, egy óriási cseresznyefára. Volt ott téli alma is. Leszedés után elföldelte apám szalma közé, egész télen volt gyümölcs a háznál. Apám mértékletes volt az ivás terén. Van erről egy általuk mesélt régi történetem. Fiatal házas korában egyszer betévedt a kocsmába egy fröccsre és régi jó komájával ott ragadt. Késő este került elő, anyám már ágyban volt. Az ajtót zárva találta. Kopogtatott és csöndesen mondta. - Engedj be anyjuk! Anyám meg így válaszolt: - Eredj oda, ahol eddig voltál! Apám megfordult, visszament a kocsmába és csak reggel került elő tőle szokatlanul kapatosan. Anyám megtanulta egy életre, hogy az ő párját nem lehet kizárni. Nagy családja lévén apámat nem vitték el hosszabb időre katonának - tartalékos volt. 1942-ben mégis be kellett vonulnia. Biharkeresztesnél őrizték a vashidat olyan kemény téli hidegben, ami azóta sem volt mifelénk. -30 fok alá süllyedt a hőmérséklet, az a csuda, 135
