Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Végül bekényszerültem a községünk alatt a kettes típusú tszcsébe. Az legalább közel volt, táblásán kellett szántani, vetni. Azt széjjel osztva mindenki magának termelt, de legalább termelt valamennyit, mert a munkaegységre dolgozó tsz-ek alig termeltek valamit a jó földeken. 1954-ben eladtuk a Bánlakon a házat és ahol ma lakok megvásároltuk a telket és az évben tetőaláhozásig felépítettük az új házunkat. Akkor télen beteg lettem, gyomorvérzésem lett. Az új házunkat nem tudtuk befejezni, szüleimnél lakunk. Akkor már négyen, 1953. február 12-én megszületett István fiunk is. A hirdetőtáblán egy nyilas szőlőt hirdettek a Bodán. Szabó Pálné árulta, és dicsérte, hogy mennyire jó. Én azt kérdeztem tőle, mondja meg, ki a szomszédja. Tóth Sándor, a tyúkpiacnál lakik, mondta. Odahajtottam, a nevezett éppen a hordót mosta az udvaron. Bekísért a szobába, hozott egy kancsó bort, koccintott velünk. Az érdeklődésre mondja: „Olyan a szőlő, mint amelynek tíz éve meghalt a gazdája. Gazda kell neki, trágya meg karó, jó ezerjó szőlő lehet belőle." Becsületes embernek ítéltem a szeméből, nyugodtan beleölhetem a pénzt a hirdetett szőlőterületbe. Tizenhárom évig voltunk aztán jó szőlőszomszédok Tóth Sanyi bácsival. Tizennyolc sor volt a szőlő, annyi gumis kocsi lótrágyát vitettem a végére. A nyitáskor leástuk soronként a kocsi trágyát az ottani emberekkel. Egyedül metszettem meg. Tóth Sanyinak nagy gondja volt rám, hogy jól csináljam. Alig maradt termő csap. Mondták a vincellérek: „Nézd, ez a bolond újvárosi minden borát lemetszett." De Sanyi bácsi: „Ne törődjön vele szomszéd. Az idén lesz annyi bor, hogy megkóstolja, de lesz venyige, az biztosítja, hogy a további években jól teremjen a szőlője." Mennyire igaza lett, tavasszal nehezen indult a vesszőm, de mikor megindult hajtotta a trágya. Az ezerjó szőlőm már azon az őszön nyolcszáz liter bort adott. A következő évben kétezer litert. Bennem mindenkor lakozott, valami különös szellemi adottság, bármihez kezdtem, nekem az általában sikerült. Nyolc esztendőre rá, hogy haza segített a Jó Isten, a megpróbáltatások nehéz évei után, ha aggasztó is volt eleinte a sorsom, de az áldott, jó feleségemmel mit ember elérhet, elértük. 1957 őszére új házunk lett, termő szőlőföld, új szekér, jó ló, két tehén. Semmiből nem szenvedtünk hiányt. És megvolt a kis lányunk, a kis fiúnk. A földünket ugyan megfelezték, csak három hold maradt abból is a legtöbbet kihoztuk, amit lehetett. Amellett dolgoztam hat hold bérletett, ahhoz, hogy szőlőnk is lett, az állandó munka is biztosítva volt. A legtöbb munkaidőt a szőlőben töltöttem, ott nagyon jól is éreztem magamat, de nagyon szépen, rendben is tartottam. Akkor már nem mondták azt, hogy a bolond újvárosi tönkre teszi a szőlőjét, lemetszi a borát, már akkor olyat hallottam, „Nézd ez az ember, Újvárosról dolgozza a szőlőjét és milyen szépen rendbe hozta." - De az is igaz, hogy a Tóth Sanyi bácsi is sokat segített a jó tanácsaival, mert nagy gondja lett rám. - Én a költözést is egyedül végeztem, ami nekem gyerekjáték volt a homokban. A kövesút meg közel volt hozzá, ahol villany égett, a sötétben is végezhettem. 120