Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
megyek tovább. A szekéren a kocsis alszik, szólok hozzá csak nyöszörög. Elhelyezkedtem a szekéren, érzem hogy a nyakamba valami ragacsos. A nyeregtáskába a mézes üveg eltört és a méz a nyakamba folyt, ami igen kellemetlen volt. Indulás lett, akkor száll fel egy huszár, ketten lettünk a rakományon. A huszár bökdösi az oldalamat egy üveggel, hogy igyak. Jó pálinka volt benne. Mutatom neki, hogy megjártam. Odanyúlt a ragacsos nyakamhoz, oszt mondja, „Alattunk a sok ing, gatya öltözzek át." Ott a döcögős kocsin nekivetkőztem, A cimbora tisztára dörzsölte a hátamat, tiszta inget vettem és jól éreztem magam. Nyalogattuk az üveget a komával, Csontos Imrének hívták, Jászkisérre való, a jász-kun huszároknál szolgál, jó beszédes fiú volt. Majd egy falunál megint megáll a menet, az Imre húzgálja ki alólunk a pokrócot, a lepedőt, Hozzál te is koma, mondja. Én is a hónom alá vettem pár darabot és elindultunk a sötét utcában. Egy ablakon kiszűrődött a fény, az Imre bekopogtat, kijöttek, kínáljuk a holmit, kaptak is rajta. Kaptunk mi azért több üveg pálinkát, bort, kolbászt, még egyebet is. Fel lettünk töltve. Hajnal felé egy faluba szállásoltunk, nappal nem mutathattuk magunkat. Visszakerültem a csökkentett Méneskari századomhoz. Este már azzal vonultam tovább ott is szekéren, nem sokára elértük Komáromot. Ott már tűz alatt volt a híd, nyargalva haladtunk át rajta. Onnan kerülve jutottunk el Bábolnára, ahol a nagy fák alatt szálltunk meg. Ott már hallatszott az ágyú. A konyhán egy huszár fát vágott, a fejszét a térdébe vágta. Sorakozó lett, ha valaki szabotálja a harcot, azonnali főbelövés, ahhoz tartsa magát mindenki. Hol volt már akkor a lelkesedés, mindenki haza vágyott. Délután indultunk a Vértesnek. Este az volt, hogy Dad községben megpihenünk, alig pihentünk le jött parancs, hogy a kövesúton sorakozó, elindítottak Bokodnak. A község szélén rajonként, már indítottak is ki az állásokba. - A németeket váltatták le velünk. A csökkentett raj hét főből állott. A gépfegyver - amihez nem is értettünk - mellé két ember, figyelőbe egy ember és kétóránként váltottuk egymást. - Reggel későn jött a váltás, az erdőszélen már láttuk az oroszoknál a mozgást. A váltáskor kúszva kellett volna hátra vonulni, de hogy fáztunk, futva indultunk fel. Az orosz állásból már jött is a sorozat, Krucsó Dani egy Komádiba való bajtársunk, a farába lövést kapott, abból jöttünk rá a helyzetűnk komolyságára. Átestünk a tűzkeresztségen, de ki voltunk merülve, már harmadik éjjel nem aludtunk. Néhány nap után megismerkedtünk a tetvekkel is. Nagyon váratlanul cseppentünk bele a keserű helyzetbe, de tudomásul kellett vennünk, hogy mi éltük a könnyű életet, míg a sok bajtárs a lövészárokba szenvedett. Viselnünk kell nekünk is a továbbiakban, amit a sorsunk ránk mér. - Mikor beállt a rendes váltás, csak lehetett pihenni, aludni is. Nekem a tetvek okoztak gondot, a szálláshelyünkön gyakran főztem az alsó ruhát, az csak enyhített valamit. Aztán belenyugodva a helyzetünkbe, viseltem azt, mi nehezen volt elviselhető. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy el ne csüggedjek, és soha ne gondoljak arra, hogy ott meg lehet halni is, mindennek véget kell érni és nekem haza kell menni. Ott eszembe sem jutott volna a virtuskodás, de minden helyzetben az volt a célom, hogy a veszélyes helyzetekben, mindenkor fedezve legyek. 99
