Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)
IV. Ládás asztal, singes láda és ostábla
IV. Ládás asztal, singes láda és ostábla 33 Bútortörténeti szempontból érdekes problémát vet fel a Debrecenben 1620-ban megjelenő, remekműként megkövetelt, ládás asztal. A debreceni asztaloscéh 1620-ból származó kiváltságlevele, „rendtartása", - amelynek cikkelyei, az ún. artikulusok, pontosan előírták a céh tagjainak minden kötelezettségét, valamint a mesterek jogait és a céh kiváltságait, - a második regulában szabta meg a készítendő mesterremeket: „Valamelly Mester Legény akar hon való akar jövevény légyen az, az ki az Asztalos Mesterek közzé akarja magát adni és Mesterré lenni, tehát az Hlyen Legény az eő Mesterségének meg mutatására próba mivet tartozzék elsőben megh csinálni, ugy mint egy Ládás-Asztalt. Item egy Singes Szép Ládát, avagy egy Ostáblát, kit a Czéhnek Mester Remekül be mutasson, mellyeket a Mesterek megh Probállyanak és megh lássanak és ha az eő tudománya Mesterségéhez elegendőnek találtatik lenni, tehát azt az Ujj Mestert az Czéh Mester tartozik akkorbéli Város Bírájának be mutatni egy pint jó borral és az megh mondott egy Singes Ládával, melly az Birójé légyen és így fogadgyák közikben. De ha elégségesnek nem találtatik az eő Mestersége tudományában, tehát az Mesterségnek tanúllásában több munkát végyen fel és több időt tölcsön. Ugyan ezen Mester Remeket penigh, ezen mostani Asztalos Mesterek is tartozzanak megh csinálni." 34 E cikkelyből kiderül, hogy Debrecenben a 17. század folyamán két „próbamívef, azaz két remeket kellett elkészíteni. A remeklés főmunkája egy ládás asztal, a kisebb munka egy „szép singes" láda, avagy egy ostábla volt. Ez a láda, amely a város bírájának járandóságát képezte, egy sing méretével, ami kb. 62,52 cm szélességnek felel meg, a jól használható kisebb tároló bútorok közé tartozott. E kis láda „szépségét" valószínűleg az e korban alkalmazott redős vagy hullámos profillécek (Flammleiste) változataival, és enyhén tagolt párkányok felhelyezésével érték el. A másik választható kisebb remekmunka, az ostábla, az intarzia ismeretét és alkalmazását bizonyítja. Maga a szó egyaránt jelent egyfajta játékot és a játék színterét, eszközét. A két darab keretezett lapból kialakított kinyitható doboz (benne tartják a játékkorongokat és figurákat), furnérozott lapfelületein az ostábla, a malom és a dáma, vagy sakk játékterének ábrázolása szerepel, amit a különböző színű fákból készített intarzia jelölt meg. Az alsó és felső, vagyis a doboz külső oldalai a dáma és a malom játék céljára szolgáltak. Kinyitva a dobozt, a belső kettős játékterületen - az intarzia-minta szerint-játszották az ostáblát, azaz tricktrack-ot, vagy puff-ot. Az 1620. évi céhprivilégium alapján Debrecenben remekként elkészített kisebb bútorok egyike sem maradt fenn. A remekelés fődarabját, a ládás asztalt sem ismerjük, és egyelőre biztos választ sem tudunk adni arra, hogy a „láda" eme asztalnak mely részét képezte. Lehetséges, hogy az 1620-as céhszabályban előírt ládás asztal egy nagy üreges, tehát „ládás" asztal volt, mely „láda" erre a célra felmagasított kávából képződött, s az asztallap eltolásával vált hozzáférhetővé. Ez a fajta asztal Magyarországon ugyanúgy, mint Ausztriában és az Alpok vidékén a késő gótikában alakult ki és a 16. század folyamán, sőt, úri és paraszti használatban egyaránt, még a 17. században is használatos volt (Wangentisch). Ezt az asztalt a káván körbefutó mélyített alapú lapos faragás díszítette, ami 1620 körül Debrecenben feltehetőn reneszánsz karakterű volt. Ennek a valójában álfiókos asztalnak ismérve még, hogy tömör deszkából vagy kettős hasábokból képzett lábai kétoldalt, a káva alsó széléhez csatlakozva helyezkedtek el. 33 STERNEGG 1996. 235-243. 34 VARGA 1990. 151.
