Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)

Takács Péter: Előszó

stílusának, tárgyának változása tükrözte divat és praktikum összhangját keresve, hanem az asztalos mesterséget folytató emberek és családjaik társadalmi beilleszkedése, a presztízsük és státuszuk feltárása miatt is. Részei ők a hétköznapok történelmének éppúgy, mint a katonák, a nemesek, a parasztok-jobbágyok, a városi szolgák, a kereskedők vagy a honoráciorok, s bármiféle rendű és rangú személyek és családok, foglalkozásbeli csoportok. Talán nem véletlen, hogy a középkor túlvilágra koncentráló szemléletét a humanista emberközpontúsággal felcserélő, a földi boldogságot, kényelmet és szépséget a maga stílusjegyeivel, alkotásaival, életmódváltásával az e világon kereső vagyonosodó polgárság lakberendezési igényének jelentkezése szaporította meg az asztalos mesterek számát, s a minőség védelmének szükségessége szervezte céhekbe őket a magyarországi városokban és mezővárosokban is. Debrecen - bár ekkoriban csak mezőváros volt - az ország két, illetve három részre szakadását követően élte virágkorát. Egyenlő távolságra tartván magát a hadakozó felektől, politikában ugyan nem, de gazdaságban és kultúrában közvetítő szerepet töltött be úgy, hogy miközben a törökkel, Erdéllyel egyezkedett, a királlyal is tartotta a békét. Adózott a szükség és a kényszer szerint mindenfelé, de jutott ereje, hogy hitét és kultúráját Svájcban, Hollandiában és Angliában erősítse. Fiait és tanítványait ezen országok egyetemeire küldte, hogy nemzetközi figyelmet is biztosítson létezése elismeréséhez. így lett példa, a magyarországi reformáció Mekkája és a hazai kálvinizmus Rómája. Olyan város, amelyik a Felső-Tisza-vidék vármegyéinek honoráciorait, prédikátorait kibocsátotta, s azok fiain és a kollégium kibocsátotta legációs diákokon keresztül magába gyűjtötte a régió népi műveltségét, s ebbe oltotta be a legjelesebb külföldi egyetemeken szerzett ismereteket, filozófiai elveket, így volt képes ez a maga is rusztikusnak maradt mezőváros a magyar kisnemesi, honoráciori és paraszti, népi kultúrát ötvözni az angol, a svájci és a holland, a németalföldi kultúra eredményeivel. Nemcsak a kollégium - a hittudományi és jogi akadémia - műveltségi szintjét és jellemzőit, a mezőváros, majd - I. Lipót kegyosztó akaratából - szabad királyi város hétköznapjait és cíviseit is ilyen szempontból érdemes mérlegre tenni. A mából visszatekintve úgy tűnik, hogy az ipari forradalom hajóba épített és sínekre rakott gőzgépeinek futkosásáig, a sorozatgyártást lehetővé tevő szabvány elterjedéséig Debrecen még a törököket kiűző hadak sarcolásait követőn is együtt lélegzett Európával. Aki elolvassa Zlinszkyné Sternegg Máriának a debreceni asztalosokról, asztalos céhről írt munkáját, és áttekinti annak adattárát, joggal teszi fel a kérdést, miért Kornis Gábornak a céhmesterek előtt 1806. június 21én bemutatott mesterremek rajzával, s az annak nyomán elkészített mesterremek gömbasztal bemutatásával és sorsának nyomon követésével zárja dolgozatát. Ha valaki arra gondol, hogy a kuriozitás, a szokatlan alakú asztal egyedisége vonzotta magához az iparművészet avatott szakemberének a figyelmét, csak a részigazságot látja. Mára az antikvitás patináját is magán viselő egyedi alkotás elemzése és hasonmásának megtalálása adja meg a magyarázatot arra, hogy miért is zárta dolgozatát a szerző ennek a munkának az értékelő leírásával és bemutatásával. Kornis Gábor 1806. június 21-én nyújtotta be az asztalos céh által kijelölt mestereknek remekrajzát bírálatra. A rajz nyomán még 1806-ban elkészült a mestermű: egy gömb alakú asztal. Kornis remekének elkészülte után egy évvel, 1807 decemberében Angliában Georg Remington szabadalmaztatott egy „gömb (globus) asztalt", melynek sorozatgyártási jogát tizennégy évre megvásárolta a londoni Morgan and Sanders cég, s 1809-ben meg is kezdte a gyártását. Ez a két ipartörténeti adat - függetlenül a szerző szándékától - indokolja a korszakhatár megválasztását. 1806 után Debrecenben még hat-hét évtizedig legálisan működtek a céhek, Angliában viszont jogvédelmet kaptak a szellemi termékek, működni kezdtek a szabadalmak, és elkezdődött az asztalos szakma termékeinek a sorozatgyártása. A szellem, a találékonyság párhuzamosságára, és a praktikus társadalmi szükséglet teremtette igények gyári termékekkel történő kielégítésének a konfliktusára tapintott rá itt a szerző. Debrecen és London asztalosai mesterségük minőségét, esztétikumát, egyedi jellemzőit hasonló szinten képesek folytatni. A különbség a tömegigényeket kielégítő sorozatgyártásban rejlik. Kornis 1806-ban remekbe készült gömbasztala az 1930-as évtized végén még kiállításon szerepelt. Azóta tönkrement vagy kallódik valahol. Londonban 1809-ben a Kornis Gábor remekéhez hasonló termékeket elkezdték sorozatban gyártani. A különbség eléggé motiválja egy ipartörténeti periódushatár kijelölését.