Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - V. Muzeológia - A debreceni Városi Múzeum

nak ellenére, hogy a XVI. század utolsó harmadától sok adatunk szól a debreceni polgárok birtokában lévő különféle ezüst és aranyozott ezüst tárgyakról. Elsősorban is poharakról, kupákról, tálakról és természetesen ékszerekről. Úgy tűnik, a debreceni cívis-társadalom más hazai városok polgárságánál is kevésbé volt fogékony a képzőművészetek, de általában véve a műtárgygyűjtés iránt. A világi és egyházi főúri, nagybirtokosi központokban létrejött gyűjteményeket nem példázva a magyar városi polgárság a XVIII. században nem törekedett gyűjtemények létrehozására. A műgyűjtőket a XIX. század első felében is - mint Lyka Károly írta - többnyire bogaras, a józan viselkedéstől eltérő embereknek tartották. A „szép mesterségeknek" a debreceni cívisek között jóformán semmilyen megbecsültsége nem volt, így mecénás sem igen akadt, sem igazi műgyűjtő. Mégis létrejött az 1770-1830 közötti időszakban két viszonylag jól ismert gyűjtemény polgárok kezén. Az egyik a Kazai Sámuelé, a másik Fáy Jánosé. Egyik sem volt igazi cívis származék. Mind a ketten nemesi családból valók, Kazai református, Fáy katolikus volt. A Veszprém megyei Kazai a Kollégiumban tanult két alkalommal is, a városban lett patikus 1750-ben, előbb bérelte, majd megvásárolta a város patikáját. Fáy Jánosnak az apja került Debrecenbe a XVIII. század derekán postamesternek. Fáy a család emődi nemesi birtokán lakott 1816-ig, ekkor választották meg szenátornak. Tisztségét 1833-ban bekövetkezett haláláig viselte, közben többször megválasztották polgármesternek. Mindkettőjük életrajzát Zoltai Lajos írta meg. Kazai fiatal korában, az 1730-as évek vége táján többfelé megfordult Itáliában, német földön. Az 1750-es évektől a szakmája gyakorlásához szükséges könyveken kívül gyűjtött régi és ritka kiadványokat, valamint numizmatikai anyagot és kevésbé jelentősen régiségeket. Weszprémi István 1774-1784 között megjelent orvostörténeti munkájában több helyen hivatkozik Kazai gyűjtői jártasságára és nagyértékű darabjaira. A rendezetlen anyagi viszonyok közé jutott Kazai, aki a Kollégiumtól is vett fel kölcsönt, az 1770-es évek végén felajánlotta gyűjteményét megvételre a bécsi udvari gyűjteménynek és a pesti egyetemi könyvtárnak, majd az 1790-es években a fiatal Jankovich Miklósnak és gróf Teleki Lászlónak. Végül is halála előtt egy esztendővel, 1796 július végén könyvtárát, numizmatikai gyűjteményét és egyéb régiségeit a Kollégium vette át, elsősorban is korábbi követelésének biztosítására. A közel két és félezer érme mellett nagyrészt pannóniai eredetű római gemmák, feliratos táblák, szobrok, régészeti leletek kerültek a Kollégium könyvtárába. A könyveket kivéve, a több évtizedig lepecsételt és csak ellenőrzéskor felbontott ladikokban tartott Kazai-féle gyűjtemény feldolgozására 1848-ig nem kerítettek sort. A Kollégiumban e gyűjtemény odakerülése után sem alakult ki valóságos múzeum, pedig a már a XVIII. században meglévő és lassan gyarapodó éremés régiségtárat 1745-ben rendbe szedte Szilágyi Sándor a könyvtár akkori vezetője. A Kollégium fenntartóinak és vezetőinek talán tudomása sem volt a Kazay-gyűjtemény értékeiről, kivéve Domokos Lajos főgondnokot. f^ 661