Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - IV. Művészettörténet - Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)

A konszolidációs kor hivatalos Debrecenének nemcsak a művészeti, de min­den haladástól való elzárkózása természetszerűleg irányította emberi és művészi figyelmét a társadalmi kérdések felé. Anélkül azonban, hogy politikai tekintetben is messzebbmenően levonta volna következtetéseit. 1922-ben és 1924-ben is a Népszavának rajzolt. Sorra megörökítette a debreceni külvárosokat, nyomorta­nyákat, a kizsákmányoltak és megszomorítottak életét. Elkötelezett művésze lett a debreceni kisemberek világának. Műveinek szociális tendenciájára a debreceni sajtó kritikusai már 1926-ban felfigyeltek. Érzelmi alapú humanizmusa és kora haladó művészeti irányzataival szembeni fogékonysága együtt vezették el a vi­lágnézetében is haladó debreceni művész-írócsoportosuláshoz, az Ady Társaság­hoz. 1927-ben a képzőművészeti osztály egyik alapítója és 22 éven át titkára volt. Számára a magyar horizont vezércsillagai Ady és Bartók. Barátsága Holló Lász­lóval, Medgyessy Ferenccel, Gulyás Pállal, Juhász Gézával és az Ady Társaság fi­atalabb nemzedékével ekkor teremtődik meg. Ránkmaradt könyvtára és feljegy­zései tanúbizonysága szerint az 1930-as évek szellemi kitárulkozásának évei. írá­saival is haladó szemléletét fejezte ki. 1929-ből ránkmaradt kézirata, melyben Zoltai Lajossal, a debreceni múzeum igazgatójával közösen megírta a város kép­zőművészetének történetét. Ez a kézirat és a Medgyessyvel, Fülep Lajossal, Rabi­novszky Máriusszal és más barátaival váltott levelei hűen tükrözik a modern vi­zuális kultúra és a haladó művészet szélesebb körökben való terjesztésének szép feladatáról, gondjairól, nehézségeiről szóló gondolatait. Az 1930-as években írt cikkeiben Káplár Miklós, Nagy Balogh, Derkovits magyarsága és egyetemessége mellett kiemelte utóbbiak társadalmi radikalizmusát is. Már a Műpártoló Egyesület és az Ady Társaság 1926. és 1927. évi kiállításain is felfigyeltek rá, az első komoly sikereket a harmincas évek hozták meg számára. A fiatal korában kiváló atléta és később is amatőr sportoló Senyéi Oláh számtalan sporttárgyú képet, rajzot készített. A hivatalos városi elismerés egyik jele volt, amikor a város a Déri Múzeum számára megvásárolta Futók a stadion előtt (1936) c. pasztelljét. Intézményi vásárlás sem ezelőtt, sem ezután nem sokszor növelte szerény jövedelmét. Igaz, olyan világban alkotott szókimondóan, amikor a befu­tott festőtől a közéleti notabilitás ok portréinak és a polgári lakások enteriőrjeinek megfestését várták. Nem a cívis város valóságának őszinte bemutatását. Senyéi Oláh István viszont nem lett hűtlen a kisemberek világához. Azokhoz, akik közül ősei, szülői is vétettek. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy József Attila nemcsak a „ma Petőfije" volt számára és kedves költője, de pontosan megérezte benne a mun­kásosztály művészi reprezentását is. Alkotásai mellett művészeti, művészettörté­neti írásaival, előadásaival két évtizeden át harcolt a haladó művészet megértésé­ért, terjesztéséért. Rajzolt és festett, írt és előadást vállalt, vitatkozott és térített. Kis testében a haladó művészet apostoli hivatását hordozta. A művészi élet irá­nyításából továbbra is kiveszi részét, szervez, tárlatokat rendez. 622 ?)

Next

/
Oldalképek
Tartalom