Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)
Módy György válogatott tanulmányai - IV. Művészettörténet - Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)
„ ... Gabriella szeme kék volt." Senyéi Oláh István (1893-1963) Élete, az első világháború frontszolgálatát és előtte egy rövid kecskeméti esztendőt leszámítva, szülővárosában, Debrecenben telt el. Művészetét kevesen méltatták életében, önálló kiállításon soha nem mutatkozott be. Úgy tűnik, hogy már halála előtt sok-sok évvel az elfelejtettség jutott osztályrészéül. 1950 után a debreceni művészek csoportos kiállításairól is rendre elmaradt. Volt idő, amikor kirekesztették s volt úgy is, hogy önmagát zárta ki az alkotó művészi közösség életéből. Milyen szomorú, hogy ugyan haladó eszméihez soha nem hűtlenül, de a sokszor önmaga által is okozott és túldimenzionált megbántottságában az egyéniségében hordott elmagányosodás és dac évről évre jobban elszigetelte. Épp úgy, mint az ötvenes évek jó néhány értetlenül és értelmetlenül elítélő és kirekesztő bírálata. Kis számú barátja, tisztelője kivételével tragikus halálának híre sem hívta fel a figyelmet egy Debrecenben végig élt gazdag alkotói pálya utolsó állomására. Művészeti lexikonok nevét sem említik s képzőművészeti életünk országos fórumai jelentőségére csak akkor döbbentek rá, amikor több száz műből álló hagyatéka egy részét a Déri Múzeum megszerezte. A fiatalabb nemzedék művészetének városunk művelődési életében elfoglalt szerepéről az életművét csak érzékeltető 1970. február 1-14. között a Déri Múzeumban bemutatott emlékkiállításán kaphatott benyomást. Késői, de nem elkésett tisztelgés volt ez a kis kiállítás művészete maradandó értékei előtt. Kötelezettségvállalás az értékes hagyaték gondozása, kiegészítése és teljesebb igényű bemutatása jövőbeni feladatára. * Senyéi Oláh szülei a szomszédos nyírségi és bihari tájról származtak Debrecenbe. Ősei kétkezi munkások, uradalmi puszták lakói. Apja szabósegéd, Debrecenbe kerülésük után rövid ideig színházi szabó is. Amolyan ezermester volt Oláh István, kitanulta a gépész mesterséget is. így került a debreceni Országos Tanítói Árvaházba gépkezelőnek, házmesternek, kertésznek. Felesége pedig az árvaház gőzmosodájában dolgozott. Fiuk itt nőtt fel az árvaházi gyerekek között. Szabadidejét az udvaron, a nagy kertben és rossz időben az üvegházakban töltötte a legszívesebben. A kereskedő társulati polgári fiúiskolába járt, majd szülei nagy örömére a tanítói hivatás iránt érzett kedvet. 1913-ban kapta meg tanítói oklevelét s 618 fa