Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Angol utazó-diplomata 1849–50 telén Magyarországon

latt a földesúr csaknem tönkrement. így »az ebül szerzett jószág sohasem hoz hasznot« és nincs ember, aki valaha is jobban boldogul azáltal, hogy mentesítik a törvényes adósságának megfizetésétől, amelyet rendszeresen és megfelelő módon törleszthetne. Amikor a férj bejött egy másik férfival, akiről feltételeztem hogy rendőr, a részegek közül az egyik meg kiment és rövid időn belül pénzzel jött vissza, amellyel kifizette a háziakat. A fogadós tekintélyes külsejű vidéki ember volt és nagyon mutatós zsinórozott, paszományozott új köpenyt viselt. Elmondta nekem, hogy a neve Kis Gáspár és hadnagy volt a magyar hadseregben, egy a Komáromban lévők közül és előhúzott egy nagy pecsétes zsebtárcát, megmutatta a kapitulációnál kapott menlevelét és hogy megvette ezt a fogadót. »De« - tette hozzá - »úgy gondolom, hogy felhagyok vele, mert a részeg parasztokkal való mindennapos civakodások miatt bele untam az életembe«. A felesége meg azt mondta: »Egész nap sírok, amikor arra gondolok milyen életem volt mint egy hadnagy feleségének, kellemes társaságban töltöttem az időmet és mi vagyok most. Mondom a férjemnek« - folytatta - »hogy én nem tudom tartani magam tovább és meg kell próbálnunk a szerencsét más foglalkozásban.« Miután a lovakat megabrakolták újból elindultam még teljes napsütésben és holdfényben érkeztem meg Debrecenbe. Házról házra mentünk, egyik utcából a másikba szétszórt házak között, így jókora idő telt el, amíg megérkeztünk a Nádorhoz, amely a helység legnagyobb fogadója.

20 Debrecen nagyon szétszórva fekszik annak következtében, hogy minden házhoz - kivéve a város központjában lévőket - egy jelentős darab föld tartozik. Elég nagy távolság megtétele után érkeztem meg a fogadóba, amelyet igen jónak találtam. Sokkal jobbnak mint amire számítottam, mivel még Pesten olyan kiszínezett beszámolókat hallottam az elszállásolás rosszaságáról, de ezek nem voltak hitelesek. A hálószobám szépen ki volt tapétázva vagy sablonnal kifestve, az ágy tiszta volt, a padlón szőnyeg és a kiszolgálás nagyon jó. A vendéglő termeiben olyan megkülönböztetést láttam, amelyet sehol másutt nem figyeltem meg Magyarországon. Az egyiket a katonák, a másikat a polgárok részére tartották fenn. Ebből megértettem hogy ennek az a célja, hogy megelőzzenek minden egymást izgató öszszeszólalkozást a helyőrség és a város népe között. Nagy zsivajgás folyt a polgárok részén, a terem egyik végében vacsorához volt terítve, valamelyik városlakó ülte meg a születésnapját a polgártársaival és az ablak mellett öt vagy hat cigányzenész magyar nótákat játszott egyfolytában. Mindnyájan jól a pohár fenekére néztek, valójában már nagy mulatozásban voltak és csak a legnagyobb nehézséggel tudtam visszautasítani hogy vég nélküli felköszöntésekkel állandóan borral kínáltak. De a cigányzenekar a legjobb volt, amit valaha is hallottam és a vezetőjük, sötétbőrű hindu arcvonásokkal, az egész este során egy szót sem ejtett ki a száján, mintha néma lett volna. A kezében a hegedűjével és a vonóval, a szeme és a szemöldöke mégis megszakítatlan telegráf összeköttetésben volt az ünnepség rendezőjével, hogy mikor kezdjenek rá s mikor álljon meg. Abban az órában is, amikor ezt leírom, a tekintete a lelki szemeim előtt van, olyan furcsa, mindent kifejező tisztasággal, hogy sajnálom hogy nem vagyok eléggé művész, hogy életteljes vonásait felidézzem. 20 A városi közgyűlés 1848. április 10-én határozott úgy, hogy a Bika vendégfogadó új neve: Vendégfogadó István Nádorhoz, de csak a Nádor vendégfogadónak hívták egy ideig. 526 fo