Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - I. Debrecen története - A debreceni erdőspuszták története 1945-ig

század utolsó harmadában sok per folyt a két Guton levő birtokrészekért. A XVI. században a két falu nagyobb része a nagyguthi és kisguthi Guthi családé. A korábban már ismertetett részbirtokosok mellett még megjelentek a Parlagiak, Prépostváriak, Bancsiak és Bornemiszák. Sőt a valamikori Guthi Ország részbirtokon a debreceni uradalom földesurai az enyingi Törökök. 1549-ben Nagygutnak 14, Kisgutnak 13 jobbágyportája volt. Az összeírásban szerepel még 8 falusi bíró, 24 zsellér is, akik a törvény szerint nem fizettek adót. A zsellérek száma a lakosság elszegényedését mutatja, bár feljegyeztek 10 új házat is, ami szintén adómentes volt. A törökök tatár segédcsapatai 1594-ben nagy pusztítást okoztak a két faluban, 83 embert hurcoltak el magukkal. A két Gut lassú elhalása ekkor kezdődött el. Csak Debrecenbe tizennégy család költözött be 1610 és 1640 között. Komáromi István debreceni főbíró 1633. évi leveléből tudjuk, hogy a város már ekkor szeretett volna zálogba venni egy kisebb részt Guton. A két falu 1660-ban teljesen elpusztult. A debreceniek az első zálogos részt 1681-ben szerezték meg a régebbi birtokosairól Országszernek nevezett enyigi Török-féle részbirtokból. Ez Török Ferenctől házasság révén került a Lónyai családhoz. így a városnak már Kemény János erdélyi fejedelem felesége, Lónyai Anna adta zálogba guti részeit 300 magyar forin-. tért. 1682-ben a Guthiak birtokából - a Salamonrész - vett zálogba részeket Debrecen, a még akkor ott tengődő jobbágyokkal együtt. 1692 és 1717 között azután korábban bérlet, majd zálog révén a két guti puszta többi része is a város kezére került. Az Asszonyrészt azonban 1751 után már csak haszonbér fizetésével használta Debrecen. A II. József alatti felmérés szerint a guti erdőspuszta valamivel több mint 8632 hold volt, ebből kevéssel több mint 4716 hold az erdő. Az erdőspuszták betelepülése Az 1750-es évektől Debrecen gazdálkodásában az ipar és kereskedelem fokozatosan tért veszít. A lakosság mind nagyobb mértékben foglalkozik állattenyésztéssel és földműveléssel. Az erdőspusztákat elkezdik téli legeltetésre használni, de a földművelésre is ez időből vannak az első adatok. 1740-ben a Cserére vonatkozóan már tiltó rendelkezést ad ki a város, a jószágteleltető szállások tartását is megtiltja. 1770-ben még csak méheseket írtak össze Bánkon, Fancsikán és Pácon, de Halápon már tanyák és kunyhók is voltak. De az építmények többsége még itt is ól és akol. Ez arra mutat, hogy még igen kevés az állandó lakó. A pásztorok téli itt tanyázásával lényegében a betelepülés kezdődött meg. Ennek a debreceni birtokviszonyok 1774. évi általános rendezése is kedvezett. A Forgács-féle királyi biztosság rendelkezése értelmében a lakosok a fizetett adó és a belső házastelek arányában kaszálót kaptak minden hét évben. A hétévenkénti újraosztás nem járt azzal, hogy a terület minden hét évben más birtokosé lett. így a lakosok bizonyos állandóbb beruházást is végezhettek birtokaikon. 1818-ban a város Bánk és Fan44 ?>