Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)
Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig
Az 1788-ban felvett kataszteri térképvázlat, utólagosan feltüntetve rajta Szentmiklós 1952-ben előkerült templomának maradványát. 1. Morotva; 2. „Margitai erdő"; 3. Nagyszilágy; 4. Polgár és (Balmaz) Újváros között húzódó kocsiút; 5. Szentmiklós templomhelye; 6. Szentmargita templomhelye A fenti, több évszázadon át használt vízrajzi neveket részben a múlt század végi térképek is őrzik: a Tisza-Polgár nyugati határán lefutó Selypes ér; a gyulaházi legelők alatti Sulymos tanya; Folyás-pusztától északra a Kis Bágy halom s ugyan ilyen nevű tanya; nyugati és déli irányban egy-egy Bágy tanya; Puszta-Szent Margita keleti határán a Nagykerecse és Kerecse, Hajdúnánás nyugati határán a Veres-nád határrésznevek. 13 Területünk X-XIII. századi fejlődését igen nehéz még felvázolni is. Az eddigi régészeti megfigyelések és a gyér számú okleveles adat csak óvatos következtetéseket engednek meg. A falvak nevei azt mutatják (Tárnok, Csőszd), hogy itt is 13 Magyarország III. katonai felvételének 1:75 000 arányú helyesbített térképei, Polgár. 368 f%