Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - II. Régészet - A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban

már létrejött a tanács. így a települést az 1330-as években gyakorlatilag már mezővárosnak kell tekinteni. Az 1326-ban már szereplő Kamarás János (Johannes dictus Camaras) posztókereskedéssel foglalkozó debreceni jobbágyról szól egy feltehetően 1346. évi adat. Dózsa fia Jakab felelősségre vonja rokonát Nagysemjéni Mihály fia Mihályt, mert két vég posztót - nyilván fizetség nélkül - elvett az ő debreceni jobbágyától, Jánostól, aki korábban az ő kamarása volt (quondam camerarius iobagio noster de Debrecen). Maga Jakab látta, amikor Kamarás János - most már tudjuk, miért nyerte ezt a vezeték nevet - a két tekercs posztót Pál bíró özvegyének háza előtt szekérre rakta, hogy Semjénbe vigye. Dózsa fia Jakab követeli az áru sürgős viszszaadását, különben Mihály jobbágyain többszörösen veszi meg a kárt.

98 A keltezés nélküli levél - papíron, zárópecsét töredékével -valószínűleg valamivel korábban kelt, mint 1346. Szövegéből az is kitűnik, hogy a kérdéses eset előtt az egyik debreceni bírót Pálnak hívták. Korábban jeleztük, hogy vizsgált korszakunk első felében - 1290 és 1340 között - a település gazdasági fejlődéséhez nem csak kereskedő, hanem iparűző jobbágyok is hozzá kellett járuljanak. Ha figyelembe vesszük, hogy 1340 utánról, de különösen is majd a XV. századból mely iparágakra vonatkozóan vannak megbízható adataink, akkor bizonyos, hogy a céhbeállás időpontjától függetlenül a XIV. század során legjelentősebb volt a bőrfeldolgozó - vargák, szűcsök, csizmadiák - és a gyapjúfeldolgozó ipar, a posztócsapók, azaz takácsok. Leghamarabb a vargák, későbbi nevükön tímárok álltak céhbe. Amikor a város földesura enyingi Török János 1555-ben megerősíti a vargáknak „az regi királyok" által adott szabadalomlevelét, arra hivatkozik, hogy a neki bemutatott privilégium kétszáz évesnél régebbi." A vargák céhlevelét így az 1350-es évek elejére keltezhetjük. Korábbra mint a magyarországi céhek első említését 1369-ben, a kolozsvári szűcsökét. A posztócsapók ugyancsak 1395-ben nyerték el szabadalomlevelüket - ez a legkorábbi mezővárosi céhlevelünk -, de bizonyos, hogy már a század derekán jelentős számban voltak. Később utcát is neveztek el a nyilván egymás szomszédságában letelepedett csapókról. Zoltai feltételezte, hogy vallon vagy olasz hospesek „hozhatták magukkal a gyapjúművesség, a posztómetszők és szűrvégszabók kézművességét, amely Debrecennek sokáig legelterjedtebb, legvirágzóbb ipara maradt."

100 A Burgundia utca nevét is nyugati hospesekhez kapcsolta. A hazai mezővárosi iparfejlődést ismerve Debrecenben is dolgoztak már 1340 előtt kovácsok, kerékgyártók, fazekasok. Hiszen termékeik a mindennapi élet szükségleteit elégítették ki. 98 Kállay-család levéltára. 1.198. 99 Közölte Balogh István: A legrégibb debreceni céhlevelek. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937. (Szerk. Sőregi János, Debrecen, 1938) 135-136. ' 100 Zoltai: Települések, i. m. 14. 224 CS