Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - II. Régészet - A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban

nála, északon a későbbi Pereces, Egymalom utcák, a Kasza köz (mai Thaly Kál­mán utca) és a mai Mester utca, nyugat felől pedig a későbbi Tanító és Zúgó ut­cák vonala zárta be a házastelkeket és kerteket. Az új gótikus templomtól dél­délkeletre akkor nyerte el végleges helyét a későbbi forrásokban forum-nak vagy theatrum-nak emlegetett nagy piactér. Észak felé az ekkor keletkezett Péterfia Ja­kab utca vezetett ki belőle, dél-délkelet felé a fontos, Nagyvárad irányába tartó út, melynek felső szakasza később Várad utca lett. A korábban két településrész kö­zötti útból is ekkor lett két oldalán házakkal beépített utca, a Homok vagy Ho­mokos utca (a későbbi Csapó utca). A nyugati irányba vezető út a későbbi Hatvan utca vonalvezetésével megegyező lehetett. 25. kép. A képzeletbeli debreceni vár és kastély Az új központ kialakulásának időszakát zárta le a ferencesek kolostorának építé­se. Megjelenésük - éppúgy, mint a domonkosoké - éppen a mezővárosi fejlődés bizonyítéka. Az alapítást megörökítő újkori kézirat nyomán Bunyitaytöl kezdve 1312-ben adják meg a kolostor létesítésének évét és Péter fia Jakabot tartják alapí­tónak, Károly Róbert jóváhagyásával egy elhagyott és romos egyházat ő adott a ferenceseknek. A kolostor kápolnájának, mint későbbi adatokból tudjuk, a Bol­dogságos Szűz volt a patrónája. A kutatás nem vette figyelembe Karácsonyi János megállapítását, mely az évszámot hibásnak tartja. Szerinte egy X-et kihagytak a kéziratban, így az alapítás éve 1322. Valóban, a Karácsonyi által közölt és 1316-ra keltezett ferences kolostorjegyzék még nem sorolja a debreceni kolostort. Abban már Bunyitay-nak is igaza volt, hogy nem lehet egyértelműen Péter fia Jakabra gondolni, az alapító lehet Dózsa fia Jakab is. Hiszen a forrás csak egy Jakab vitézt (miles Jacobus) nevez meg. Zoltai, aki még az 1312. évi alapítási évből indult el, azt az ötletet is felveti, hogy talán az éppen akkoriban épült Szent András-temp­220 f^

Next

/
Oldalképek
Tartalom