Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - II. Régészet - A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban

A templom építési idejére vonatkozó legújabban teljesen új szempontokat ve­tett fel Entz Géza. Következtetései a ránk maradt alaprajz, az ábrázolások és az Agnus Dei-vel díszített boltozati zárókő elemzésén alapulnak. Gondolatsorának végkövetkeztetését hozzuk most előre: az 1564. évi tűz előtti háromhajós, álkö­rüljárós szentélyű csarnoktemplomot nem lehet az 1317 előtt Imre püspök által felszentelt templommal azonosítani. Művészettörténetileg megalapozott érveléséből kiemeljük, hogy az álkörüljárós szentély csak Nagy Lajos uralkodása alatt jelentkezik hazai építészetünkben ausztriai hatásra, az 1802. évi déli homlokzati rajzon kivehető kőrácsok is erre az időre utalnak és „...az Agnus Dei-vel díszített zárókő bordája egy­szer hornyolt, trapéz végződésű profillal nem igen képzelhető el a XIV. század utolsó ne­gyede előtt." Mivel a homlokzati rajz szerint a templom nem lehetett bazilika, a háromhajós csarnok megoldás szól a legnyomósabban a XIV. század vége mellett. Ez a templom egy korábbi egyhajós, sokszögzáródású szentélyű templom bővíté­se, így áthidalható, hogy miért nem illeszkedik a nyolcszögletű torony a három­hajós szerkezethez. Nem utólag építették, mint Balogh véli, hanem ezt meghagy­ták a korábbi egyhajós templomból. Az 1806-ban elhelyezett emlékirat szerinti alapfalak a főhajón belül ehhez tartozhattak. így Entz Géza a Szent András egy­háznak két építési fázisát azonosítja. Az első építési korszak: egyhajós, sokszög­záródású szentélyű, vaskos, alulról nyolcszögletű toronnyal ellátott templom. Ezt 1317 előtt Imre váradi püspök felszentelte, s melyet mint nyilván kész templomot 1324/25 körül a domonkosok meg akartak szerezni. A második építési korszak: bizonyosan 1360 után, de feltehetően a századforduló előtt a korábbi torony meghagyásával az előző egyházat kibővítik háromhajós, álszentélykörüljárós csarnoktemplommá. A zászlós bárányos zárókő a templom második építési fázi­sához tartozik, valószínűleg a keresztboltozatot díszítette a szentély-részben. A sokszor kellő utángondolás és a kevés ismert értesülés elemzése nélkül korábban elfogadott véleményeket Entz Géza megalapozottan kérdőjelezte meg. Meggyő­ződésünk, hogy az 1564-ben tűz pusztította templom két építési korszaka vonatko­zásában a helyes megoldásra talált rá. Az első építési kor Szent András egyházá­nak pontos analógiáját meg is találta az 1322 után néhány évvel épített csengeri templomban. Ennek ugyancsak alulról nyolcszögletesen indított homlokzati tor­nyához egyetlen hajó és sokszögzáródású szentély tartozott. 83 Még azt sem tart­juk merész felvetésnek, hogy a csengeri templom építéséhez a példát az első épí­tési korszak Szent András-temploma szolgáltatta. Elsősorban is a második építési fázis háromhajós csarnoktemplomából kiütő torony miatt. Az ismert nyolcszögle­tű tornyok alsó szintje általában négyszögű - mint láttuk ezt már Zoltai is jelezte ­s csak a felsőbb szintek valamelyikén vált át nyolcszögűvé. A debreceni és a csen­geri templomok ez alól egyaránt kivételek. 8 3 Entz i. m. 51., 53. ^ 215

Next

/
Oldalképek
Tartalom