Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Móricz és Debrecen (1980)

Tekintetbe kell vennünk, hogy - Adyhoz képest - Móricz két, egymással ellentétes előjelű korszakot ért meg, s-a városéval szemben - magatartása eszmei-politikai vonalvezetése nem változott. Tudjuk azt is, hogy írói kibontakozása igen nagy idejű, de ennek csak kis hányada esik Debrecenre. Ha ki is alakulnak az induláskor személyes kapcsolatai újságíró társaival, azok a városból való távozása után megszakadnak (legalábbis későbbi megújításukról nincsen tudomásunk). Gulyás Istvánnal, közvetve a Csokonai Körrel hasonlóképpen jár. Korai írásainak színvonala nem haladja meg az átlagzsurnalisztákét, az irodalmi élethez való viszonya sem rendszeresnek, sem szorosnak nem mondható (gyűjtőutak, Az Újságnál betöltött jelentéktelen szerepe), érthető, ha a debreceni (s általában a vidéki) szerkesztők nem figyelnek fel rá. Amikor pedig neve először tűnik fel a helyi sajtó hasábjain, akkorra már beérkezett író, s a modern irodalom képviselőinek, a nyugatosoknak társaként jegyzik. Mint az irodalom sok más jeles eredményére, a Hét krajcárra, is a jószemü szerkesztő, Móricz Pál figyel fel először Debrecenben - egyidőben szinte a főváros sajtójával. Lelkesedésében szerepet játszik a szegről-végről való rokonság, ám bizonyos, hogy Móricz művészetében a lényeget ragadja meg. Szerinte ez a néphezkötöttségben, az emberlátás újságában, s a jellemzés biztonságában érzékelhető leginkább.

9 Hasonló a véleménye Kardos Albertnek is, bátor ő - lévén a Gyulai-iskola híve - kevésbé lelkesült. Azzal az íróval szemben, akit a nyugatosok látnak el sohasem hallott jelzőkkel - fenntartásai vannak, s ezért inkább a hagyományból igyekszik levezetni, ahhoz igyekszik kapcsolni Móricz művészetét. Jó szemmel látja meg, hogy a novellák illenek a Bäks ay-vonalba (ezt később Zsigmond Ferenc is hangsúlyozni fogja); s a nagynevű püspök ifjúit öccsének timiálja az írót. Párhuzamként a két szegedit, Homokot és Tömörkényt említi, s hozzájuk kapcsolódva jegyzi meg: ha maga a narrátor (az elbeszélő) is népies - akár alakjai - az ront a mü egységén. Vagyis azt állítja, hogy az írónak nem kell azonosulnia hőseivel, azok életvitelével, gondolkodásmódjával. Jobb a tisztes távolságtartás. Kardos értékelése - ennek ellenére - pontos, pozitív előjelű; a cikkek, melyeket az ifjúság jobb képviselői fogalmaznak a főiskolai lapba, Kardos értékrendjét tükrözik.

10 Nem is véletlen mód, hiszen a Nyugat debreceni estjén Móricz újra népies írással mutatkozik be (Márkus), s a népies hatást erősíti fel személyes megjelenése, emberi varázsa, illetve a helyi lapokban ekkortájt közölt novellái. Ismét csak Kardos út-kijelölését látszik igazolni a Sári bíró bemutatója. Zilahy Gyula, a Csokonai Színház jó művészi és üzleti érzékkel áldott direktora, népszínművek jeles karakter9 Móricz Pál: Móricz Zsigmond könyve. „Hét Krajczár. Elbeszélések". Debreceni Független Újság, 1909. szeptember 12. 10 Kardos Albert: Móricz Zsigmond elbeszélései. Debreceni Független Újság, 1909. november 28.