Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Móricz és Debrecen (1980)

MÓRICZ ÉS Ha Móricz Debrecennel való kapcsolata kerül szóba, az irodalomtörténet és a közvélemény értékítélete két pólus között mozog. Az egyik Nyilas Misi sikoltása az emlékezetes reskontó-ügy végén: nem akarok többé debreceni diák lenni!, a másik az író lírai vallomásai, hírlapi cikkei, nyilatkozatai a városról, a Kollégiumról, hagyományairól, melynek egyik legjellegzetesebb megfogalmazása a Kollégium Soli Deo Gloria ülésén hangzott el 1931-ben.

1 Az egybegyűlt diákság előtt ekkor arról beszél Móricz: mikor, mint kisdiák kényszerűen elhagyta a kicsiny köztársaságot, úgy érezte, mintha a Paradicsomból száműzték volna. Persze tudjuk: mindkét állítást fenntartással kell fogadnunk. Az első esetben a kommün utáni szenvedéseit transzponálja,

2 ám az áttétel csak az alkotó, a történész, s nem a műélvező számára világos, az utóbbi vallomást pedig nemcsak az öregedő ember nosztalgiájának infrasugarai színezik, de a jövőt építő lelkesítő szándéka is bevilágítja. Ám akármerről is tekintsük a kérdést, nyilvánvaló: az író viszonya a városhoz az első találkozás óta pozitív, az időben folyamatos és azonos hőfokon izzó. Az ifjúság legdöntőbb benyomásai itt érik, a debreceni „alapot", melyről említett beszédében vall, a gyermek fogékonyságával éli, s majd a „partikula" Kisújszállás fokozza fel, állandósítja, rögzíti az ifjúban. Debrecenből való többszöri távozása részben egészségi, részben családi okokkal magyarázható, a végső távozás pedig nem egy kudarcos újságíró-pálya eredménye, s más indítékai vannak, mint Ady esetében. 1 Móricz Zsigmond emlékezése kollégiumi éveire: „Kedves atyámfiai!" Kézirat, Debreceni Ref. Koll. Nagykönyvtára, R.1660. 2 Móricz levele Kardosné Magoss Olgának. 1930. dec. 12. Móricz Zs, levelei II. Bp., 1963. 58-59.