Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)
Oláh Gábor Eminescu-fordításairól (1974)
délibábozódást, 5 úgy tetszik mégis: sokkal teljesebb életegész volt ez, hogysem alkalmi - ha mégoly éles fényeket is villantó - kritikák beláthatták volna, s azt sem türi, hogy a különben széles színskálájú Nyugat keretébe szuszakoljuk. „Egész zenekarnak lenni, ez az istenien nagyszerű!" 6 - szokta volt mondogatni Oláh, s nem csupán vágya, óhajtása okán. Ami életét kiszabja, futásának irányt, indítást ad, az a szecesszió. Az a művészeti mozgalom, mely teljes, tökéletes művészetet akar. Ne csak a képet fesse meg a művész, de maga készítse gyalupadján - képpel együtt keretét is, maga helyezze el csarnokokban, vagy polgárházak falán, miket tapétástul, szobabelsőivel, a legutolsó használati tárgyig szintén maga tervezett meg. Ne csak író, ne csak festesz, mérnök, technikus és vállalkozó, legyen mester is egyben - egyszóval reneszánsz ember, a szépség varázsvesszejével világot teremtő. S mert az adott lehetőségeken, polgárhagyományokon beiül megvalósítani ezt nem lehet, hát kívül azon, egy új polgárosulásért. A szecesszió nemcsak művészi különbözés, teljességigény, de jellembéli erő, indulat is: kivonulás a világból, mert exmisszió érte. Oláh Gábor ezen a ponton kapcsolódik erősen a mozgalomhoz. Az általános művészi programot Debrecenben kívánja végbevinni, s ez etikai tartást szükségeltet: szívósak itt a protestáns hagyományok. S valóban - Oláh Gábor magatartása mindig az ellenfélé. Mozgása - bár mindent hozzá való viszonya határoz meg - fordított irányú a Nyugat nagy nemzedékével. A stílusbéli szecessziónál kivonulásával, magatartásával - melyet Debrecen indukált és táplált fel benne reformációs örökségével - több vagy más, később a már erős ellenállására is protestáns, népi vonásokat felölteni kezdő új irodalomtól szélesedő programjával, sokoldalú művészetével, stílusának színes burjánjaival különül el. De soha meg nem nyugvás, a debreceni hagyományok jó sáfára mindig, ki az újhoz, frisshez, vagy általánosan uralkodóhoz hozzáadja a protestálás erkölcsét. Nem az aktualitásét; jövőt védőn a múltét. Debrecen ellen a Nyugatért, Pesttel szemben a hagyományokkal vértezi fel magát. Életműve ilyenformán szerves tartozéka, ellenpólusa, kiegészítője annak a kivonulás-igyekezetnek, mely egész mai életünket, szellemiségünket tervezte: a Nyugat harcainak De a hagyományok őre többet is tett ennél. Horizontálisan látva a hazai életet az új, és tájszemléletű magyar irodalom egyik elindítója is. Nem véletlen mondja Móricz délibábosságáról írván: nem merte azt vállalni, amit Oláh Gábor, 7 s Ady úgy bírálja: jó hogy Debrecen csinálja, amit Budapest is már. 8 S hogy 5 Móricz Zsigmond: Oláh Gábor. Híd, 1942. március 10. (ua.: M. Zs.: Irodalomról, művészetről. Bp., 1959. 275-280.); Gulyás Pál: A délibáb változásai. Magyar Csillag, 1942. 93-97. 6 Oláh Gábor Naplója (Napló) II. 1909. 3.p. (kézirat) A Napló szövegének szerkesztett változata megjelent: Oláh Gábor: Naplók. (Szerk.: Lakner Lajos) Debrecen, 2002. A továbbiakban feltüntetjük az c kötetbeli oldalszámokat is: N144. 7 lásd: 3. jegyzet. 8 Ady Endre: Szegény magyarok. (Regény) Szegény Oláh Gábor. Nyugat, 1914.1. 497-498.
