Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Debreceniek a Nyugatban (1978-80)

nak fel - hacsak egyszeri alkalmakkor is - Asztalos Dezső, Pongrácz Kálmán, Tóth Béla, a képzőművész Vadász Endre, s a már harmadik generációs Dorogi Márton és Kiss Tamás. A felsorolt nevekből nyilvánvaló: míg 1920 előtt a vers vitte a prímet a debreceniek publikációiban, s a kritikának csupán kísérő szerep jutott, most megfordult a helyzet (prózaírók - a mai helyi irodalomhoz hasonlóan - nincsenek); meghatározókká a kritikusok, s az ő szemléletük válik. Legjellegzetesebb képviselőjük Kardos László. Mennyiségileg és minőségileg is ő adja legtöbbet a Nyugatban, s ő veszi át leginkább „a művészi relativitásnak a Nyugat által elindított szempontjait".

46 Vizsgáljuk meg ennek a kritikai magatartásnak a lényegét! Kardos nem elméleti kérdésekkel foglalkozik - írásai alkalmi jellegűek, a gyakorló kritikus megnyilatkozásai. Esztétikai elveit nem fejti ki részletesen - azokat csak az alkalmazás módjából hámozhatjuk ki. Nagyobb lélegzetű írásaiban - melyeket később kötetté is formált - azonban egy-két elméleti kérdést is felvet közvetlenül. Legjelentősebb közöttük Szellemtörténet című írása, melyet Babits cikkére adott válaszként.

47 Ebben a következőket állapítja meg. Az új irányzat (ti. a szellemtörténet) a pozitivizmussal szemben jelentkezik, s pedig azért, hogy a pozitivizmus téglahordó, de kissé reménytelen munkájából művelődéstörténeti konklúziókat vonjon le. Ez helyes, szükséges dolog. De ítéletalkotási módja relativisztikus, egyszersmind szubjektív, s éppen kontrajellegénél, reakció-jellegénél fogva veszti el hamarosan légvárai alól a talajt - jósolja Kardos. Azt is hangsúlyozza, hogy szükség van egy biztos viszonyítási pontra - az értékelés szempontjainak viszonylagos állandóságuk van. Ezért nem tartja elvetendőnek, sőt inkább figyelemre méltónak a régi irány racionalitását. Amikor pedig arra tér ki, hogy a „történelmi értékelés csak állandó szempontokból lehetséges", az derül ki, hogy az új irány elleni legfőbb kifogása az, hogy az az esztétikai szempontot csak másodlagosnak tartja, s ebben bizonyos meggondolkodtató, sőt aggasztó politikai irányultság rejlik. E vallomásnak is felfogható cikkéből következtetve Kardos László napi kritikában alkalmazott, viszonylagos stabilitással bíró értékelési szempontjai, azaz elvárásai a művel szemben - a következők: a) Az általános humanitás, amit hagyományosan európaiságnak is nevezhetünk. b) Ez leginkább megvalósítható az arányosságra való törekvéssel, amely a mű szerkezetében és kifejezésmódjában nyilvánul meg. A meg45 Kardos László mintegy másfélszáz cikket ír - többnyire apró kritikákat, lásd: Hármaskönyv, 121-122. 46 Molnár Pál: id. mü, 99. 47 Nyugat, 1931. II. 661 -664. (Kötetben: K. L.: Vázlatok, esszék, kritikák. Bp., 1959.)