Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)
Nagy Zoltán kuruc versei (1970)
Alakjaiban, a versek beállításában, a megjelenített képekben sok az ünnepélyesség, a teatralitás. A kuruc vitéz mint tudatos, fegyelmezett, ideális harcos jelenik meg mindenkor, aki csak a csaták után engedhet meg magánakmintegy kikapcsolódásképpen - néhány percnyi ellágyulást, néhány kupa bort, de eközben sem feledkezik meg kötelességéről, hazájáról. Verselési-poétai gyakorlatában hasonlóan jó követőnek bizonyul: erősen kötődik a hagyományoshoz. Elsőrenden Aranyhoz (epikus előadásmód, alexandrinusok) és Reviczkyhez (monotónia), sőt az eszményítő realizmus felhígítóihoz: Szabolcskához, Endrödihez, Farkas Imréhez is (refrének alkalmazása, ismétlések, románcforma). Petőfi csak az előbbiek közvetítésével érkezik el hozzá, illetve ami belőle közvetlenül hat: a korai, szentimentális-romantikus dalköltő (lásd: Oszi harmat után...). Nagy Zoltán hagyománytisztelete a későbbiekben is erősen dolgozó, annyira kötött formáiban, rímelésében, nyelvi archaizmusában mindig domináns marad, s új költészetünkhöz hangban alkalmazkodva, csak szigorú szerkesztéssel, túlfeszített intellektussal tudja ellensúlyozni. Az itt tárgyalt versek nagyobb részét alkalomra írja, ami szokatlan a későbbi Nagy Zoltánnál. Témakörük: a kuruc kor, pontosabban azok elégikus hangulata azonban nem idegen tőle. Alkati sajátossága, mélabúra hajló kedélye keresett és talált bennük rokonságot, költői mintát. Az alkalomnak és az alkatnak szerencsés találkozását igazolja a Cinka Panna egymagában is, ezt a rezignált El nem zengett árva dalok, az Emlékszel-é? s a Ködben, s ezt az a tény: a dalok közül az elégiához legközelebb állók a legsikerültebbek. Ahol kizökken ebből a hangnemből, mással - egyéniségétől távolabb állókkal - kísérletezik, csak üres retorikára, átismétlésre képes. Ilyen a Mikes-vers vége, mely csattanóival rontja a vers hangulatát bár akkoriban hatásos befejezésnek számított, - mai szemmel azonban szónokias, színpadias fogás, s ilyenek az Oszi harmat után... említett szakasz-zárásai is. Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy éppen hangvételi kérdésekben nagyobb önállóságot tanúsít, mint egyéb poétái erényekben, s ebben a vonatkozásban sokat előlegez későbbi költői egyéniségéből. De csak előlegez, néhol még annak sem mondhatni, hiszen a hagyományos eszközök a tartalmi hagyományokkal párosultan, még túlságosan kötözik, semhogy egyéniségének teljes hangulattartalmát ki tudja fejezni. De egyéniségének megfelelő példát választ. S ha meggondoljuk, bizony ez nem kis dolog, jó önismeretre, biztos esztétikai érzékre vall. 33 A kettős ritmusú versek már többet meg tudnak szólaltatni ebből a hangulattartalomból (lásd: Emlékszel-é?, Ködben). Ennek alkalmazására 33 Lásd korabeli kritikáit: A Csokonai Kör felolvasó üléséről. Debreczen, 1902. december 22.; Két ösvény. Bárdos Artúr verseskötete. Debreczen, 1903. január.; Kossuth százada. Glósz Gyula verseskötete. Debreczen, 1903. szeptember 29.
