Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A legeltető állattartás kutatásának néhány kérdése (Uradalmi vándorpásztorkodás)

létre. Nézzük pl. a telephelyeket, ahol az állattartó család él, ahonnan a legelő falkák lényegében kirajzanak s ahova periódusonként visszatérnek. A telephely legtöbbször egybeesik a család lakóhelyével. Ez lehet mezőváros, falu vagy tanya. Az állattartó család főfoglalkozását tekintve lehet paraszt (földműves gazda), zsellér, polgár vagy akár mester, tisztviselő vagy éppen földesúr. Az ő megélhetése, léte szempontjából a legelőn tanyázó állatfalkának különböző súlya, jelentősége lehet. Az ő helyzetüket, pozíciójukat nem lehet tehát a legelőn tanyázó extenzív fajta szempontjából megítélni. Egy jól jövedelmező cívis gazdaságnak, földesúrnak a legelő falka lehet, hogy nem több egyszerű tőkebefektetésnél, míg egy földtelen szegényembernek egyetlen megélhetési forrása. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az extenzív állatokon kívül milyen más jellegű állattartás folyik a gazdaságban. Kismarjában pl. az elmúlt században a szarvasmarhák ridegen tartása csupán egy nevelőiskola volt, melyen szinte minden házkörüli állat életének egy szakaszában át kellett esni, hogy aztán később minél intenzívebben vehessék hasznát.

6 A debreceni, kecskeméti szilaj gulyákból is időnként igázásra, hizlalásra kifogtak állatokat. Nem mindegy, hogy a telephelyen milyen a tartott állatok fajonkénti aránya. Míg az erdélyi vlach pásztorok szinte egyetlen állatfajra specializálták magukat, addig a parasztgazdaságokban az egyes állatfajok különböző súllyal vehetnek részt s ezek között az extenzíven tartott falkák több vagy kevesebb jelentőséggel bírtak. A gazdaság, melyből az extenzív falka kiszakad lehet olyan, amely főként a kihajtott legelő állatok vagyoni súlyára támaszkodik s odahaza csak egy szűkös kis háztartási élet folyik. Máskor egy erős, intenzív földművelő gazdaságnak mintegy élő bankja, tőke tartaléka a szilaj-, félszilaj falka vagy a vándorló juh. Maga a telephely szerkezet is lényeges. Vannak mezővárosok, amelyekben a lakóházak közvetlen közelében nem is alakultak ki olyan ólas udvarok, melyek a szilaj falkákat befogadhatták volna, hanem ezek részére külön ólaskertek alakultak, így maga a fő pólus, a telephely is osztódott. De teljesen nem vált el a belső telek-udvar és az ólaskert, hiszen a család maga szervezte a két pólus között a munkát, az életet. Az állatok az ólaskertből szükség esetén a belső udvarra kerülhettek - mint hízó vagy igás állat -, vagy fordítva. A parasztfaluk jelentős részében ez az osztódás nem jött létre, hanem a belső telek, a porta egyben a teljes állattartás egyik pólusát is jelentette, ahol legalábbis telente az egész jószágállomány egybe gyűlt. Ilyenkor a belső telek néha rugalmasan alkalmazkodott az állattartás rendszeréhez, s vagy ún. kettős udvarok jöttek létre,

7 vagy legalábbis a belső telek az állattartás követelményeinek megfelelően tagolódott lakóházövezetre, istálló-szénáskert övezetre és konyhakertre.

8 6 Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában. DMÉ. 1969-70. 403-422. 7 Hofer Tamás: A magyar kettős udvarok kérdéséhez. Ethn. LXXXIII. évf. (1972) 29-52., s az itt közölt irodalom. 8 Varga Gyula: i. m. 385-393. 36