Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adatok a debreceni asztalos céh és a néi bútor történetéhez

A DEBRECENI ASZTALOSIPAR A XVIII. SZÁZADBAN A XVm. században a debreceni asztalos céh tevékenysége világosan kimutatható három irányba mutat. Mindenekelőtt tovább folytatják még a XVII. században kialakult bútor hagyományokat. Másodszor: mind tudatosabban kezdik felkarolni és követni az európai polgári, úri „stílbútor" irányzatokat. Harmadik, eddig nem eléggé méltatott tevékenységük a különböző, összefoglalóan épületasztalos munkák: díszkapuk, bélelt ajtók, ablakok, lépcsők, erkélyek, könyvtári, templomi berendezések stb. (Témánknak megfelelően, mi elsősorban a népi bútorok készítésének vonulatát kísérjük figyelemmel, éppen csak utalunk a másik két tevékenységi formára.) Maga a céh számban és erőben tovább gyarapodott. A mesterek száma jobb években 25-28 fő, ami a családtagokkal, segédekkel, inasokkal együtt azt jelenti, hogy kb. 150-200 főnek adott közvetlenül megélhetést.

26 A XVIII. század folyamán, amennyiben névazonpsításból meg lehet állapítani, egy-két esettől eltekintve valamennyi mester mind magyar.

27 Legfeljebb a század végétől bukkan fel, legtöbbször átmenetileg, néhány idegen (Müller: 1778-1787, Blattner: 1804, Krauth: 1834-1847).

28 Vagyoni állapotuk szerint az asztalosok Debrecenben ebben az időben a közepes, inkább a jobbmódú céhek közé tartoznak, hiszen a mesterségük után megállapított adóösszegek alapján a 10-17., földjük, jószágállományuk szerint a 4-5. helyen állnak a 36 iparos céh között.

29 Számottevő földjük és állatállományuk ellenére nincs adatunk arról, hogy intenzívebben gazdálkodtak volna, bár egy későbbi jegyzőkönyvi utalás arra mutat, hogy inasokat szívesen dolgoztattak a szőlőkben. Egy 1844-ben kelt tanácsi határozat ugyanis megparancsolja, hogy a tanuló ifjak „az ő inasi esztendeiket nem szőlő vagy más mezei munkák véghezvitelével töltsék, hanem egész idejöket a' mesterség megtanulására és annak gyarapítására fordítsák".

30 Maga a céhszervezet a XVIII. században még nem sokat változott. Lehetséges, hogy az 1750-es években megkísérelték céhkiváltságaik legfelsőbb elismertetését. Talán azért próbálták a 130 év alatt kikristályosodott céh hagyományait 1752-ben egy 22 artikulusból álló céhlevélben megfogalmazni. A fogalmazványnak azonban sem a bevezetője (protocollum), sem a zárórésze (sanctio, corroboratio, eschatocollum) nem készült el, tehát jogilag nem lehetett érvényes oklevél. Egyelőre 26 Varga 1981.342. 27 Asztalos, Adonyi, Almási, Bakóczi, Baksa, Balikó, Balog, Bárányi, Bíró, Bírta, Bónis, Boros, Bujdosó, Czirják, Csánki, Csonka, Csejti, Csorvási, Dalnoki, Erdei, Endrődi, Fehér, Fodor, Csörög, Habókai, Hevesi, Horvát, Jakab, Kapros, Kardos, Kenderesi, Karsai, Kászonyi, Kerekes, Kertész, Király, Kis, Kovács, Lázár, Lente, Lovasi, Márton, Mészáros, Mezei, Mohai, Molnár, Móricz, Mucsai, Nagy, Nehéz, Olvasztó, Oroszi, Ősz, Pap, Pataki, Polgári, Sallai, Sápi, Saári, Sebő, Simon, Székely, Szenté, Szekeres, Szentesi, Szilágyi, Szőllősi, Tabajdi, Tibai, Tőkés, Tyukodi, Ujfalusi, Varga, Veres, Vetsei, Zagyva, HBMK. IX. 2.5. A céhmesterek nevei. IX. 2. 6. Számadási jkv. 1768. 28 K. Illés, Szakdolgozat. 135. 1. 29 Varga 1981. 333. skk., uő.: 1983. 163-210. 30 HBML. IX. 2. 6. Céh jkv. 1844. dec. 13. 438