Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

szalmával növelték. Egy idő után évelő gyomok, élő cserjék, néha fák is kinőttek tövéből, így az élő sövény és a mesterséges sövény keverékeként áthatolhatatlan bozótot, ún. garággyát alkotott. A veteményeskerteket az oldalt elhelyezkedő szomszédtól általában a XVIIXIX. sz.-ban még nem választotta el kerítés. Ez a rendszer sok helyen még ma is megfigyelhető. Az épületek tehát, mint láttuk, a telek első szektorában helyezkedtek el, vagy egy, vagy két sorban. Egysoros elhelyezkedés esetén a sorrend a következő volt: 1. Lakóház. 2. Tyúkól - disznóól (rendszerint egy épületben, legtöbbször a disznóól padlása szolgált a tyúkok hálóhelyéül). 3. Istálló (lúól, marhaól vagy egyszerűen ól) a kamarával. A vésett ágasú gémeskút valahol az istálló közvetlen közelében, rendszerint vele szemben helyezkedett el (5. kép). Más aprójószág, liba, kacsa (ruca) stb. részére külön ólat általában nem építettek, hanem valamelyik épület üresen álló részében, vagy a szalmakazlak tövében rekesztettek számukra ideiglenes szálláshelyet. Olyan szegényebb házaknál, ahol a ház alatt nem volt pince, az udvar nélkülözhetetlen tartozéka volt a verem, mely valahol a lakóház közvetlen közelében helyezkedett el. A szalagtelek első szektorának hosszanti felét tehát elfoglalták a különböző épületek. A másik oldal ebben az esetben általában üresen állt. Illetve itt álltak a gazdaság olyan eszközei mint a szekér, henger, boronák. Itt volt a tűzifa garmada a favágó tőkével, amit együttesen favágító-mk neveztek. De legtöbbször az udvar eme szektorában foglalt helyet a trágyadomb (ganédomb) is. A XIX. század második felétől megjelenik a portán a kukoricagóré (góré), melyet az első világháború után mind gyakrabban az utcafélre építenek s ez merőben átalakította a falu korábbi arculatát. Egyre gyakoribbak a különböző színféle épületek, melyek befogadják elsősorban a most már vasalt szekeret, és a mind jobban terjedő gazdasági gépeket, vasekéket, boronákat, s idestova a vetőgépet (6., 7. kép). Ezek az építmények gyakran újabb, kisebb méretű épületeket vonzottak maguk mellé. Sok helyen, különösen módosabb gazdáknál, ahol a szalagtelek az átlagosnál szélesebb volt, ebbe a sorba építették a XIX. sz.-ban a magtárat majd a XX. sz.-ban a nyári konyhát. Néhol a disznóól is ebbe a sorba illeszkedett s ebben az esetben az épületek a szalagtelek két oldalán két sort képeztek, középen legtöbbször annyi helyet hagyva, hogy ott szekérrel be lehessen hajtani s a legelőre kijáró állatok is elférjenek. Ez az épületrendezés nem kedvezett a faluban megszokott virágos kerteknek. Ennek legfeljebb az utcai részen a kerítés és a 2-2,5 méterrel beljebb épített lakóház között maradt néhány négyszögölnyi hely. 55