Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adatok a debreceni asztalos céh és a néi bútor történetéhez

Ezeknek a bútoroknak zömét minden bizonnyal debreceni asztalosok csinálták. Hogy a céh mennyire igyekszik lépést tartani a kor polgári követelményeivel, annak legszebb bizonyítékai a ránk maradt mesterrajzok. Mint láttuk, az 1752. évi céhlevél tervezet írta elő, hogy a remekelni kívánó legény a remeket előbb „papírra kis formában" tartozik lerajzolni, majd következett a „Táblára való öreg rajzolás", melynek pontosan akkorának kellett lenni, mint az elkészítendő munkadarab, jelölve rajta a különböző illesztéseket, csapolásokat, díszítéseket. A céhlevéltervezet 3. artikulusa alapján a céhgyűlés 1758-tól tette kötelezővé a rajzolást, de már 1755-ből ismerünk remek rajzot.

60 Mindkét rajzot a látómesterek bírálták el, s csak akkor kezdhetett a legény hozzá a remek elkészítéséhez, ha ezeket a rajzokat előbb jóváhagyták. Ha csak kisebb hibákat találtak a rajzokon, akkor büntetést kellett a remeklő ifjúnak fizetni, ha ellenben több volt a hiba, akkor újra kellett jelentkeznie remeklésre, de ezt csak egyszer ismételhette meg. Az első rajzzal is remeklő legény Vajai György 1755-ben, akinek egy barokkos ízlésű céhládát kellett megterveznie. 1768-tól kezdve a „kis" rajzok megmaradtak, s ezek igen tanulságos ipartörténeti emlékek.

61 Ezekből megtudjuk, hogy általában a XVIII. század végéig egy komplikáltabb szerkezetű álló szekrényt vagy céhládát, egy asztallal kombinált üvegezett almáriumot, írószekrényt kellett megrajzolni (18-24. kép). Közöttük már egyetlen hagyományos „festett bútor" sincs, sőt, a rajzokon kívül ránk maradt több elkészült darab is bizonyítja, hogy „némelyik európai viszonylatban is kiemelkedő műremek".

62 Ezt erősítik a XVHL századból ránk maradt korabeli céhládák is.

63 Alkalmaztak rendkívül aprólékos, kifinomult intarziát (természetesen, a megrendelő céh legfontosabbnak tartott jelvényeivel), bonyolult módon hajlított faragványokat, profilozott álkereteket, lakkozást, ritkán festést is. Szerkezetileg ugyan a legtöbb céhláda megőrizte a XVII. században már kialakult hagyományokat. Megtalálható a két részes előlap, középen díszes kulcspajzzsal, de teteje már legtöbbnek komplikáltabban megszerkesztett koporsótető, mely a korabeli műbútorok technológiáját követi (25. kép). A céh harmadik irányvonala kevésbé feldolgozott. Pedig valószínű, hogy már a XVI-XVII. században ez is elvált az ács szakmától. Bizonyos, hogy ebben az időben már elsősorban az asztalosok készítették a városiasodó Debrecen portáin a „bélelt" ajtókat, kapukat, a díszes ablakkereteket, talán még a deszkakerítések egy részét is. Erről a tevékenységről azonban a céhbeli artikulusok nem szólnak, s a céhiratok között megtalálható egyéb feljegyzések is meglehetősen hiányosak. Részben épületasztalos tevékenységre utal a céh 1749-1750-es évek gazdasági feljegyzései között található számla, melyen a „Református Collegium" részére végzett munkákat sorolják fel:

64 60 HBML. IX. 2. 10. céh jkv. 1758. 61 A XVIII. századi rajzokkal foglalkozott többek közt: Sternegg 1960. 35-48.: a XIX. század elejéről több rajzot közöl: Szabolcsi 1972. 136., 137., 138., 139., 170., 171., 172, 173, 229., 234. sz. képek. 62 Sternegg 1960. 38. 63 P. Szalay 1981. 117-156. 64 HBML. IX. 2. 5. 450