Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

áthúzták a belső zablakarikáján s a nyerges ló nyakához kötötték. így a gyeplű meghúzásával a nyergest fékezték, a két szélső ló fejét kifelé húzták, de ezzel egyidejűleg a belső zablakarikába húzott kötőfék is megfeszült, tehát így mindhárom lovat fékezték. Jobbra, illetve balra kormányozásnál hasonló alapelv szerint működött a gyeplű. Négyes fogat esetében két lovat mindig a rúd mellé fogtak (nyerges, rudas), a másik kettőt vagy mellé, vagyis szütire, vagy újabban franciásan előre. A franciásan fogott lovak gyeplűzete lényegében ugyanaz volt, mint a kettes fogatnál, csak két gyeplűszárra volt szükség: egy a rúd mellé fogott lovaknak (nyerges, rudas), másik hosszabb az előre fogott lovaknak (baloldalon gyeplűs, jobb oldalon ostorhegyes). A két szárat egybe is lehetett kapcsolni, s akkor a szekéren ülő kocsis kezébe csak egy pár gyeplű került. Ilyenkor a négy lovat hosszú, vékonyra fonott ostorral, suhogóval hajtották. A debreceni gazdák azonban jobban szerették a négy lovat szütire fogni, vagyis a rúd melletti két ló mellé mindegyik oldalra került egy-egy lógós. Nevük baloldalon embertülső, jobb oldalon lógós. A két szélső ló egy-egy egyszárú, de kétágú pótgyeplűt kapott, amellyel irányítani nem, csak fékezni lehetett őket, tehát valójában a két középső lovat lehetett csak kormányozni. Debrecenben mindkét befogásmódot módosíthatta, ha nyeregből hajtottak. A nyereg mindig a nyerges lóra került, amely így külön rövid kantárszárat kapott, amit a kocsis legtöbbször a nyeregkápába akasztott. Az előre fogott ló rendes keresztágat kapott, a rudasnak nem volt gyeplűje, csak a nyergeshez kötötték. A szíltibe fogott lovakat a nyeregben ülő kocsis pótgyeplűkkel irányította, illetve csak az embertülsőnek és a lógósnak volt pótgyeplűje, a rudasnak itt sem volt. A debreceni fogatolás legjellemzőbb formája azonban az ötös, illetve a hetes fogat volt. Az ötös fogat elhelyezése: hátul kettő (nyerges, rudas), elöl három, mégpedig kettő az előbbi előtt (gyeplűs, ostorhegyes), egy pedig baloldalon (lógós). Az ötös fogatot mindig nyeregből hajtották (csak újabb szokás, hogy a hintóba fogott ötös fogatot a bakról hajtják). A gyeplűzés lényegében az előbbi szisztémát követi, vagyis lényegében csak a nyergesnek és a gyeplűsnek van önálló, jobbra-balra mozgatható gyeplűje (a nyerges rövid gyeplűje a nyeregkápához akasztva), a lógós és az ostorhegyes csak egy-egy pótgyeplűt kap, a rudasnak pedig nincs gyeplűje. A pótgyeplűket szintén legtöbbször a nyereghez kötötték. (Emiatt a gyeplűs ló kiválasztására nagy gondot fordítottak, hiszen lényegében ez irányította az egész fogatot.) Természetesen, az előre fogott három lovat az előbb ismertetett hármas fogat mintájára is be lehetett fogni, de régen inkább a pót-, vagy a vendéggyeplűs megoldás volt az általánosabb. Ritkábban alkalmazták a hatos fogatot. (Herman Ottó szerint a debreceniek szerették az aszimmetrikus fogatokat.) Hatos fogatnál hátul két, elöl négy lovat fogtak, s ezt is minden esetben nyeregből hajtották. Ennek gyeplűzése már bonyolultabb volt. A nyerges, amely hátán a kocsis ült, kapott egy rövid, de önálló kantárszárat (a nyeregkápához akasztva). A gyeplűs szintén megkapta a maga önálló gyeplűjét, melyet a kocsis mindig kezében tartott. A másik három első ló 413