Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

A CÉHSZERVEZET A céhszervezetek célja mindenkor elsősorban a mesterek érdekeinek védelme, a termelés előmozdítása volt, de a felsőbb állami-, egyházi szervek támogatását még inkább azzal nyerték el, hogy részt vállaltak az őket befogadó város terheinek viselésében, sőt szükség esetén védelmében. Emellett közreműködtek az egyház által irányított közszellem, társas érintkezés, általában a közösségi morál ápolásában. A magyarországi-, így a debreceni céhek is európai mintára alakultak, de sok helyi szokást is megőriztek. Minden céh nehezen megközelíthető zárt testület volt, mivel az általános törvények betartásán túl bizonyos autonómiával is rendelkeztek. A céhek életét szinte rituális szabályok, törvények szabályozták. E szabályokat foglalták írásba a céhlevelek, illetve az articulusok, melyeket először maga a mesterek közössége, majd a közösséget befogadó város vezetősége, végül a főhatóságok, a király, az erdélyi fejedelem, bizonyos esetekben az egyház szentesítettek. A céhen belül a mestereknek, legényeknek (segéd, apród), inasoknak (tanuló) pontosan körülhatárolt jogai és kötelességei voltak. A céhartikulusokat, amikor azok már kezdtek elavulni, gyakran megújították, s ezek a mind több részletre kitekintő szabályok valójában az élet teljességét átfogták. A céhbeli élet szigorú rendjében ha voltak is apróbb kihágások, magának a céhszervezetnek mindig volt ereje hozzá, hogy a céhbeli rendet tagjaival a legapróbb részletekig betartassa. Az önállósult debreceni szíjgyártó céh 1599-ből ránk maradt legrégibb artikulusait még csak Nagy Gál István főbíró szentesítette, majd ugyanazt 1683-ban s később 1738-ban is átírták, s ez már királyi megerősítést is nyert. Mária Terézia még az úrbérrendezés előtt - igyekezett a magyarországi céhek szabályait is egységesíteni. 1761-ben ki is adtak egy központi céhszabályzat mintát, s a rendelkezések értelmében ennek mintájára kellett volna átalakítani a céhek artikulusait. Ebben a központi céhszabályzatban azonban voltak olyan pontok, amelyek sértették a református vallású emberek hitelveit, így ezek az intézkedések Debrecenben nem mentek át a gyakorlatba, bár a központi céhszabályzat bizonyos racionális intézkedései a későbbi céhszabályokban megfigyelhetők. Ilyen pl. az 1783-ban önállósulni kívánó nyereggyártók céhlevele, amely már nem a régi szíjgyártó céhlevelet másolja le, hanem jórészt az új elvek szellemében készül el. A XIX. század elejétől még erőteljesebb az állami befolyás. 1805-től 1848-ig három alkalommal adnak ki központi céhszabályokat (utóbb már előre nyomtatott szöveggel, amelybe csak a szükséges céhbeli adatokat kell tintával beírni). Sok újonnan alakult debreceni céh valóban ezeket a központi céhartikulusokat veszi át, de az olyan régi céhek, mint a szíjgyártók mindvégig ragaszkodtak a saját régi artikulusaikhoz, legfeljebb a legszigorúbban vett újításokat toldották hozzá a régi szabályokhoz. A különböző módon, különböző szerkezeti formában megírt céhlevelek tartalmukban végül is azonos alapelveket igyekeznek megvalósítani. Ezeket a következőkben összesíthetjük: 395