Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A legeltető állattartás kutatásának néhány kérdése (Uradalmi vándorpásztorkodás)

zép- és kelet-ázsiai sztyeppéken, valamint afrikai arab és néger törzsek között volt tipikusan jellemző.)

5 A három forma, természetesen, tisztán ritkán fordul elő, hanem legtöbbször keveredve s különböző variációkban. Az is lehetséges, hogy az egyes formák korszakonként tipikussá válhatnak egy-egy területen. (A népvándorlás kora pl. kedvezett a nomadizmusnak, nálunk a török hódoltság utáni időkben felújult az alpwirtschaft-szerű legeltetés, a mai vágatlanul hagyott kukoricatallók kedveznek a téli legeltetésnek stb.) A kutatást sokszor nehezíti, hogy a korábbi leírások nagyon sokszor csak külsődleges jegyeket figyeltek meg, holott bizonyos alapvető adatok hiányában az egész vándorpásztorkodás valahol a ködös romantikába vész. Korábban jellemző volt, hogy maguk a fogalmak is keveredtek. Nomadizmusról beszéltek ott, ahol csak egyszerűen a téli szállás és a nyári legelő közötti állatmozgásról volt szó. Sokan nem vették figyelembe, hogy az ún. nomadizáló állattartásban lényegében maguk az állattartó gazdák nem is vettek részt, hanem fogadott pásztorokkal őriztették nyájaikat, miközben ők maguk falukban, városokban földművelő gazdálkodást folytattak, polgári életformát éltek. De hasonlóan fontos tudnunk azt is, hogy a transzhumáló pásztor alapvető, fő életformája-e a pásztorkodás, vagy pedig a faluban élő, letelepedett földművelő családnak egy-egy tagja, vagy éppenséggel fogadott pásztor az, aki a vándorló nyájat kíséri. Éppen ezért a külső formai jegyek helyett ma a kérdést nekünk összetettebb formában kell szemlélnünk. Tudnunk kell, hogy mindenfajta legeltető állattartásnak legalább két pólusa van. Egyik maga a lakóhely. Az a telep, ahol az állatokat tartó család él, másik a legelő, hol az állatok táplálékukat - legalábbis az év egy bizonyos szakaszában - megszerzik. E két pólusnak a milyensége, belső szerkezete, a pólusoknak egymáshoz való viszonyulása és még több más tényező együttesen szabja meg az állattartás tartalmát. A két pólus mindenikében külön-külön is számtalan és lényegbevágó variációk létezhetnek s e variációk egymással is bonyolult összefüggéseket hozhatnak 5 A kérdésnek igen kiterjedt irodalma van. Mindenekelőtt a Viehzucht und Hirtelenleben in Ostmitteleuropa (Szerk.: Földes László, Bp. 1961.) című kötet következő tanulmányaira támaszkodtunk: Belényi Márta: Viehzucht und Hirtenwesen in Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert. I. m. 13-83; Dobrowolski Kazimierz: Die Haupttypen der Hirtenwanderungen in den Nordkarpaten vom 14. bis zum 20. Jahrhundert. I. m. 113-146; Marinow Vasil: Die Schafzucht der nomadisierenden Karakatschanen in Bulgarien. I. m. 147-196; Vlädufiu Ion: Almenwirtschaftliche Viehhaltung und Transhumance im Brangebiet (Südkarpaten, Rumänen). I. m. 197-242; Simonjenko I.: Almenwirtschaftliche Schafzucht der ukrainischen Bevölkerung in den Waldkarpaten im 19. und zu Beginn des 20. Jahrhunderts. I. m. 363-388; Kopczynka-Jaworska Bronislawa: Das Hirtenwesen in den Polnischen Karpaten. I. m. 389-438. A fentieken kívül: Dunäre N.: A juhtartás, illetve pásztorkodás hagyományos típusai a románoknál. Ethn. LXXV. évf. (1964) 247-272; Kral J.: Die Almwirtschaft in Karpatorussland. Mitteilungen den Geographischen Geelschaf in Wien, 71. (Wien, 1928) 112-119; Morariu T.: Citeva contribu^iuni le migraplle pastoralä actuala din Republica Popularä Romina. Annarul Muzeului Etnografic al Transilvaniei pe anii 1959-1961. (Cluj, 1963.) 39-49; Vuia R.: Tipusj de pästorit la rominie (sec. XIX - incepul sec. XX.) (Bucure§ti, 1960.) A magyar szakirodalmat közli: Földes László: Az állattartás és pásztorélet magyar szakirodalma. (Bp., 1963.) 35