Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A népi építkezés

ségben, s kivételesen az Énnelléken. Megyénk többi részén csak a főhomlokzati, tehát a házak elé helyezett tornácok divatosak. Ezek azonban mind formájukat tekintve, mind az oszloprend szempontjából igen változatosak.

29 Formailag legegyszerűbb a nyitott tornác, mely minden tájegységünkre jellemző. A ház előtt teljes hosszában végigfutó eresz alját egyszerű négyszögletes vagy kerek oszlopsor tartja. Az oszlopok felső részét T alakú fejezettel (nyeregfa) vagy háromágú szarkalábcsapolással (könyökfa) tartja a koszorúgerenda. Valószínűleg fejlettebb forma, amikor a tornácok végét már lezárják. A Hajdúháton és a Sárrét egyes falvaiban az utca felől külön kiskapu vezet a tornácra. A XIX. században terjed az ámbitus (mellvéd), amikor az oszlopokat kb. 1 m magasságban riglifákkal kötik össze, s ezt fűrészeitdíszes deszkázattal borítják, a tetejére lapos könyöklői helyeznek. Új stílusú házakon a deszka helyett vályogból, téglából épült ámbitust (könyöklőt) készítenek. Az ámbitushoz díszes, kovácsoltvas sarokkal, zárszerkezettel ellátott verécék is tartoznak. Főleg a Sárréten és a bihari síkságon igen változatos tornácmegoldásokat találunk. Már a régi stílus korában is jellemző a. féltornác, amikor a tornác egy részét befalazták, s ezt vagy az egyik szobához csatolták, vagy külön kis helyiséget alakítottak belőle. Módosabb, főleg kisnemesi kúriákon ugyancsak a régi stílus korában jellemző, hogy a tornác mindkét végét befalazták, csak a pitar előtti rész maradt meg. Ezt Dám László szellemesen lopott tornácnak nevezi. Ezzel a megoldással viszont a nagyobb méretű házakban - mint láttuk - több helyiség alakítható ki. Az egyszerű faoszlopok esztétikai hatását több módon is fokozni igyekeztek. Főleg a nyíri részeken megtalálható az oszlopok faragással való díszítése, amely főleg a szatmári, szilágysági típusokkal mutat rokonságot. A Sárréten és a Tisza mellékén a faoszlopokat néha náddal vagy sárba mártott szalmakötéllel körülcsavarták, betapasztották, így karcsú, kerek oszlopokat nyertek. Ezeket a nagyobb súlyt hordó sarkokon, de néha elől is megkettőzték. Püspökladányban a kettős oszlop egy közös posztamensből indul ki (17. kép). A bihari síkságon és a Sárréten a faoszlopokhoz felül vesszőből kosárboltozatot fontak, ezt betapasztották, így bolthajtás-imitációt nyertek, melyet sárdíszekkel is elláttak.

30 A Sárréten, a Hajdúhát egyes részein és Polgár környékén a faoszlopok felső részét néha díszes deszkacirádákkal kötötték össze.

31 (17-18. kép) Az új stílusú házak fő jellemzői azonban a kőoszlopok. A XIX. század derekától, valószínűleg debreceni, nagyváradi építőmesterek hatására minden tájegységünkön megjelennek a klasszicizáló, dór, korinthoszi oszlopokat utánzó kerek oszlopos tornácok, ámbitusok. Hajdúnánáson előfordult, hogy ezek a vaskos kőoszlopok is kettőzötten jelentek meg (23. kép). Az oszlopok néha meglehetősen rusztikusra, sikerültek, de ma minden tájegységünkön felbukkannak (24. kép). 29 Dám 1989. 30 Hajdúbagosról az utolsó példányt a Magyar Néprajzi Múzeum megvásárolta és lebontotta kb. 1980-ban. 31 Dorogi 1985. 303