Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Vándorló juhászok a kismarjai szíken

tapasztják, hanem gyeptéglával rakják körül. A tető alatt azonban a vesszőt vagy nádat egy kis helyen nem tapasztják be, hogy a kunyhó jobban szellőzzék. A tetőt alkotó szarufáról, lécekről csüngenek le fehér vászonkendőben a frissen készítet gomolyák. Egy-két napi csepegés után a kalyiba mellett levő sajtszárító vagy ahogy itt mondják gomoly aszárító állványon keresztbe tett botra akasztják fel a gomolyát további száradás, érlelés végett. A gomolyaszárító itt két, kb. 1,5 m magas ágas karó, melyre keresztbe egy botot tesznek (5. kép). Vándor juhászok egyéb épületet nem is készítenek a tanyájukon. A Györffy 1. által idézett egyoldalú nád vagy vessző enyhelyet ma már nem használják. (Györffy I., Pásztorépítkezés a magyar Alföldön. Magyar falu, magyar ház, Bp. 1943. 197-199.) A kismarjai sziken, főként helybeli juhászok azonban szoktak még építeni ún. seggenülő Kodályt. Ez semmiben sem különbözik a szabolcsi faluk teleltető akoljától. Építése primitív: 5-6 m hosszú gerendákat véggel összeállítanak úgy, hogy felső végük keresztezi egymást. A gerendavégek 50-60 cm-re kiállnak a tetőből. Ezek a szarufák, melyeket felül dróttal kötnek meg. A szarufákat belül a kokasüllő tartja össze, hogy szét ne csússzanak, a szarufasort pedig kétoldalt egy-egy keresztbe, haránt irányába rájuk szegezett léc rögzíti, hogy hosszában el ne dűljenek. A nyáj számától függően tetszés szerinti hosszúra építik. Az első részen van a bejárat, melyre azonban ajtót nem igen csinálnak, csak egy rekesztéket, hogy a juhok ki ne jöjjenek. A hátsó részük kerek. Ha azonban 300-nál juh számára készítik, akkor az ajtó nem a végén, hanem a közepén lesz. A szarufákat kívül kb. 50-50 cm-ként körüllécezik, ezt napraforgó kóróval körül állogatják, végül az egészet leszalmázzák. A hodályt végül körülárkolják, kb. 20 cm mély árokkal. Ennél igényesebb épületet juhok számára a kismarjai sziken nem építenek (6. kép). A szálláshelyen itatóhelyről is kell gondoskodni. A kismarjai és polgári szikeken kutakból itattak. Volt itt nagyobb gonddal készített, téglával kirakott kút is, de ennek vize nem tudta ellátni az itt nyaraló összes juhokat. Ezért több pásztor ideiglenes kutat ásott magának a léckája körül. Az ilyen kút tulajdonképpen a talajvíz magasságáig leásott (2-3 m) kerek gödör, fölé diribdarab fákból ún. gárgyát ácsolnak, felállítják az ágast a kútgémmel és az ostorral. Mellé deszkából összeszegeznek egy vályút és kész a kút. Az ilyen kutat minden évben újra kell tisztítani és a farészeket elkészíteni, mert ezek olyan gyengén vannak összekötve, hogy tél folyamán széthullanak. A kútostona a bádogvedret dróttal kötik fel. (A szállás alaprajzát 1. a 7. képen.) 33 Kb. hasonló kutak lehettek már a XVIII. sz.-ban a Hortobágynál. Balogh István: A hortobágyi pásztorkodás történeti múltja. NÉ. XXXV (1943), 97-112. 29