Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A népi építkezés

3. A XIX. század végétől mindinkább megfigyelhető a hagyományos táji stílusok felbomlása, s a kor divatos szecessziós, eklektikus áramlatai a népi építészetet is elérték. Ez a vegyes irányzat már nemcsak a külső díszítésekben, hanem egyes épületek alaprajzában, elhelyezésében is éreztette hatását (megjelennek pl. a hagyományostól eltérő, utca hosszában épülő és „L" alaprajzú házak stb.), mégis ez a korszak még a hagyományos népi építészet utolsó korszakának tekinthető, mert a lakóházak és egyéb épületek funkcióban még a parasztporta, a gazdálkodás egészéhez igazodtak, s ezeken az épületeken még többé-kevésbé tükröződik valamiféle kollektív népi ízlés. Ez a stílus a XX. század első felében élte virágkorát. A XX. század második felétől aztán, a hagyományos paraszti gazdaságok felbomlásával párhuzamosan vidékünkön is átalakultak a parasztporták, s az ekkori típustervek következtében nemcsak az újonnan épült házak szakadtak el a hagyományostól, hanem a régi épületeket is igyekeztek ezek mintájára kialakítani. Bár a néprajztudomány mutat érdeklődést a népi kultúra mindenkori alakulása iránt, jelen kiadványunkban ezt a korszakot már nem vizsgáltuk. Több tanulmányunkban rámutattunk már, de bárki számára szembetűnő, hogy megyénk földrajzilag, néprajzilag több kisebb régióra tagolható. A tagolódásnak köztudottan történelmi okai is vannak, hiszen a történeti Bihar, Szabolcs vármegyék, majd a Hajdúkerület, s az ezekből kialakult Hajdú vármegye bonyolult s a történelem folyamán többször változott formában kapcsolódtak össze. A tagolást a váradi és az egri püspökségek egyházigazgatási területének összefonódása is bonyolítja, így a földrajzi, néprajzi és történelmi régióhatárok nem mindig esnek egybe. Főleg a régi stílusú népi építkezés figyelembevételével mai megyénk területén a következő kisebb néprajzi körzeteket figyelhettük meg:

3 1. Hajdúhát, az itteni hajdúvárosokkal, -falvakkal, és -pusztákkal; 2. a Tiszamellék, központjában Polgárral, Tiszacsegével, Egyekkel, s az új telepítésű falukkal, mint Görbeháza, Újtikos, Tiszagyulaháza, Újszentmargita; 3. a nyírségi falvak, köztük az egykori hajdú város Hajdúhadház és Vámospércs; 4. az Érmellék, mely részben a Nyírséghez, részben a bihari síksághoz kapcsolódik. E táj központja az országhatáron kívüli Diószeg, illetve az érmelléki borvidék,

4 de ez a szőlőkultúra, kertkultúra egy keskeny sávon át benyúlik egészen Debrecenig;

5 5. a Bihari síkság, mely a Érmelléktől délre, szintén átterjed az országhatáron, s kulturális központja Nagyvárad volt. Ma főleg - éppen építészeti jellegzetességei miatt - a Berettyó-völgy falvait soroljuk ide; 3 Varga 1981/a. 4 Varga 1976. 5 Varga 1974/a, 1988. 6 Varga 1979. 280